Megszólalt Timosenko lánya: „harcolna egy igazságos döntésért”

„Reméljük, hogy kedvező hatása lesz a (Viktor Janukovics) elnökre minden oldaról gyakorolt nyomásnak. Reméljük, hogy ez csak egy vagy két hónapig tart” – jelentette ki Jevhenyija Carr anyja kijevi irodájában a francia hírügynökségnek adott interjúban.

„Készek vagyunk, hogy tovább támogassuk és harcoljunk egy igazságos döntésért, és reméljük, hogy néhány nap vagy talán hét múlva a kormányunk és az elnök meghozzák a probléma megoldását segítő jó intézkedéseket” – folytatta Jevhenyija Carr.

Az augusztus eleje óta előzetes őrizetben lévő Timosenkót kedden hivatali hatalommal való visszaélés vádjával hétévi börtönbüntetésre ítélték. A bírósági döntést – amelyet akkor hoztak meg, amikor Kijev társulási szerződés aláírására készül az Európai Unióval – bírálta Brüsszel és Washington is.

A szerinte „politikai indíttatású” eljárások ellenére Jevhenyija Carr azt állítja, hogy anyja, a 2004-es „narancsszínű forradalom” fő szervezője és a 2010-es elnökválasztás vesztese egy nap államfő lesz. „Semmi kétségem efelől” – jelentette ki. A bíróság Timosenkót a börtönbüntetés mellett vezető tisztségek betöltésétől is eltiltotta három évre. Ukrajnában jövőre tartanak parlamenti választásokat, elnökválasztásokat pedig 2015-ben.

Jevhenyija Carr, aki szemrevaló külsejével és az anyja melletti kiállásával világszerte magára vonta a figyelmet, elmondta, hogy a per okozta trauma miatt mostanában naponta látogatja az anyját a börtönben.

Timosenko egyik ügyvédje szerdán bejelentette, hogy védence a jövő héten fellebbez. A volt kormányfőt azzal a váddal ítélték el, hogy 2009-ben hivatali hatalmával visszaélve 1,5 milliárd hrivnya (közel 200 millió dollár) kárt okozott az ukrán államnak az orosz-ukrán gázszállítási szerződések megkötésekor.

Viktor Janukovicsot Brüsszelbe várják október 20-án, és az EU figyelmeztetett, hogy Timosenko elítélése „nyomot hagy az Európa és Ukrajna közötti jövőbeli kapcsolatokon”.

Carr, aki 2005-ben Sean Carr brit énekessel kötött házasságot, az ítélethirdetés alatt – apjával együtt – végig anyja mellett ült.

A család mindennap találkozhat a kijevi Lukjanivszki előzetes fogdában, de Timosenko panaszkodik, hogy a cellája „hideg és nyirkos”, és nem tud rendesen aludni – mondta el Carr. A találkozókat egy rácsos ablakú kis helyiségben tartják, ahol az asztalok a padlóhoz vannak rögzítve.

Carr elmondta, hogy az anyja hangulatát nagyban javítja az ügy nemzetközi elítélésének nagysága, és az az érzése, hogy rövidesen mindennek vége lesz. „Erős és optimista alkat” – mondta a lánya.

Jevhenyija Carr, aki londoni egyetemi tanulmányai alatt találkozott leendő férjével, a Death Valley Screamers énekesével, a per előtt ritkán szólalt meg a nyilvánosság előtt, és – mint mondta – nem szereti az interjúkat.

„Nem szeretem a közfigyelmet, de büszke vagyok rá, hogy elmondhattam ezt az üzenetet és megvédhettem anyámat, amikor ő nem tudja magát megvédelmezni, és elmondhatom az egész világnak, hogy nem bűnös” – jelentette ki.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat nyomozati főosztálya csütörtökön bejelentette, hogy újabb bűnvádi eljárást indítottak Julia Timosenko ellen: ezúttal azzal vádolják, hogy a kilencvenes években az Ukrán Egyesített Energiarendszerek (EESZU) elnökeként – Pavlo Lazarenko akkori kormányfővel összejátszva – az ukrán költségvetésre terhelte az EESZU-nak az orosz védelmi minisztériummal szemben fennálló 405 millió dolláros fizetési kötelezettségét.

Forrás:hírszerző.hu