Négynapos munkahetet vezetnének be Ukrajnában

Ukrajnában a munkáltatók és az alkalmazottak beleegyezésével négynapos munkahetet vezethetnek be – írja a TSN hírportál július 5-én. A témával kapcsolatban Danyijil Hetmancev parlamenti képviselő nyilatkozott a Novini.LIVE-nak.

A képviselő kiemelte, hogy támogatja a négynapos munkahét bevezetését kísérletként, de véleménye szerint háborús időben ezt semmiképpen sem szabad kötelezővé tenni. „A munkáltatónak és az alkalmazottaknak együtt kell dönteniük erről a kérdésről” – közölte.

Hetmancev szerint Európában a négynapos munkahét ötlete már működik vagy bevezetés alatt áll olyan országokban, mint Belgium, Írország vagy Lengyelország.

„Talán a 40 órás munkaidő megőrzése lesz a megoldás, vagy más megállapodások a munkavállalók és a munkáltatók között. Úgy gondolom, hogy az ukrán vállalkozásoknak még háború idején is szabadon kell kiválasztaniuk a legelfogadhatóbb munkamódot”

– tette hozzá a képviselő.

A hírportál megjegyzi, hogy a négynapos munkahéttel már számos országban kísérleteznek. Lengyelországban például a kormány kísérleti programot indít, amelynek keretében a rövidített munkahéttel kísérletet tesznek a jelenlegi bérszint fenntartására.

Németországban 2024 februárja óta 50 vállalat teszteli a négynapos munkahetet egyenlő bérezéssel. Az Egyesült Királyságban több mint 200 vállalat jelentette be az állandó négynapos munkahétre való átállást bércsökkentés nélkül.

A kutatások azt mutatják, hogy ez a megközelítés a termelékenység növekedéséhez és a munkavállalók stresszszintjének csökkentéséhez vezethet.

Kárpátalja.ma