New York-i találkozóról állapodott meg Zelenszkij és Trump

Telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök. A felek megállapodtak arról, hogy New Yorkban személyesen is találkoznak. Erről az ukrán Elnöki Hivatal számolt be szeptember 20-án.

Az ukrán elnök szerint a találkozóra az ENSZ Közgyűlésének idején kerülhet sor. A bejegyzésben kitérnek arra is, hogy a beszélgetés során számos kérdést megvitattak.

Az ukrán államfő megköszönte Trumpnak, hogy különmegbízottjai, Steve Witkoff és Jared Kushner Kijevbe látogattak.

Zelenszkij hangsúlyozta, hogy a békefolyamat az elsődleges prioritás. Elmondása szerint a felek a deeszkaláció lehetőségeiről, valamint az energiabiztonsággal, élelmezésbiztonsággal és az emberi életek védelmével kapcsolatos kérdésekről is egyeztetnek.

Az ukrán elnök közölte azt is, hogy megköszönte Trumpnak a Lindsey Graham szenátor nevéhez kötődő törvény aláírását.

Nyitókép: Getty Images

Kárpátalja.ma

Kapcsolódó:

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →