Oklevelek elfogadása, diplomáciai képzés, magyarországi támogatások

Oktatási ekvivalencia egyezményt és diplomáciai képzésről szóló megállapodást írt alá Szijjártó Péter magyar, valamint  Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter július 22-én Kijevben. A magyar külügyminiszter egyben az Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottságának elnökeként utazott Ukrajnába. Ő az első ET-vezető, aki a keleti harcok területén is munkalátogatást tesz.

Dmittro Kuleba az aláírást követő sajtótájékoztatón közölte: Budapesten emlékművet állítanak az Ukrajnáért elesett katonák emlékére, míg Ukrajna magyar katonai temetőt hoz rendbe Vezérszálláson.

A magyar delegáció 10 darab – a pandémia kitörésétől összesen 110 – lélegeztetőgépet adományozott Ukrajnának. Magyarország Ukrajna koronavírussal szembeni harcára eddig 3,5 milliárd forintot fordított.

Szijjártó Péter elmondta: magyar költségvetési forrásból felújítottak egy 10 ezer ember ellátására szolgáló rendelőintézetet Sztancija Luhanszkajában. 140 ezer euróval támogatták az ET Ukrajna akciótervét, továbbá 21 magyar szolgál az EBESZ speciális megfigyelő missziójában a konfliktusövezetben.

Szijjártó Péter közölte: a két ország szakértőinek sikerült megállapodniuk a több éve húzódó Nagypalád–Nagyhódos határátkelő ügyében. Szeptemberben ül össze a határmenti, az oktatási és a gazdasági vegyesbizottság is. Megállapodás született arról, hogy az ukrán állampolgárok számára a közúti közlekedésen túl vasúton is lehetővé teszi Magyarország az átutazást a területén keresztül Nyugat-Európa irányába. Ennek értelmében a Kijev és Bécs között közlekedő vonatot az ukránok is használhatják Magyarországon keresztül.

A politikus hangsúlyozta: Magyarország Ukrajna békéjében és stabilitásában érdekelt, mert ebben érdekelt a kárpátaljai magyarság is.

Kárpátalja.ma