Október 1-jén indul a „Megfizethető jelzálog” program Ukrajnában

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kezdeményezésére az ukrán kormány megkezdte az ukrán családok számára megfizethető jelzálog programot – adta hírül a Kárpátaljai Katonai Adminisztráció (OVA) a hivatalos oldalán.

A hírt Denisz Smihal miniszterelnök jelentette be. A „Megfizethető jelzálog” program feltételeit augusztus 2-én hagyta jóvá a kormány. A program október 1-jén indul egyelőre négy polgári kategória számára. Az első kategóriába tartoznak a szerződéses katonák, valamint a védelmi és biztonsági szektor alkalmazottai, a másodikba az orvosok, a harmadikba a pedagógusok, a negyedikbe pedig a tudósok.

A miniszterelnök megjegyezte, hogy a jelzálog-kamatláb az összes kategória esetében mindössze 3% lesz és 20% önerővel vehető igénybe. A hitel futamideje legfeljebb 20 év.

Smihal szavai szerint jövőre minden ukrán állampolgár számára kibővítik a programot, akik javítani szeretnének az életkörülményeiken. Az ő esetükben a kamatláb 7% lesz.

A kormányfő kihangsúlyozta, hogy az új nagyszabású hitelprogram lehetővé teszi az új építkezések megkezdését és jelentősen hozzájárul a gazdaság fellendüléséhez.

Kárpátalja.ma

Nyitókép: illusztráció. Forrás: ukrinform.ua