Országos térfigyelő rendszert alakítanak ki Ukrajnában

A még tesztelés alatt álló kijevi és odesszai térfigyelő rendszert július 4-én indították be. A közúti szabálysértéseket rögzítő felvételek anyagát a rendőrség munkatársai dolgozzák fel. Kihágások esetén a rendőrségi adatbázis felhasználásával elektronikus közigazgatási határozatot hoznak, melyet az állami postai szolgáltató, az Ukrposta kézbesít a gépkocsi bejegyzett tulajdonosa címére. Külföldön bejegyzett autók esetén az Országos Határőrszolgálatnak adják át az említett határozatot, melyet ők az autót behozó személynek továbbítanak.

Arszen Avakov belügyminiszter közösségi oldalán osztotta meg a térfigyelő rendszer beindításáról szóló információkat. Elmondása szerint több ezer kamerát helyeznek el országszerte. A többmilliós, országos szintű beruházás bővítése jövőre várható.

Mindössze három kamera beindításával – Kijevben egy, Odesszában kettő – hat óra leforgása alatt közel hárommillió hrivnya összegű bírságot szabtak ki. Mivel ez még csak a tesztidőszak, a bírságról szóló értesítőt egyelőre nem kézbesítik, de arra kérik az autósokat, hogy mostantól még körültekintőbben, minden közúti szabályt betartva közlekedjenek.

Kárpátalja.ma