Politikamentes rendőrséget ígér Kárpátalja új megbízott rendőrparancsnoka

A Kárpátalja megyei rendőrség semmilyen módon nem fog beleavatkozni a politikába, és szorosan együtt fog működni a lakossággal – jelentette ki hétfői ungvári sajtótájékoztatóján Szerhij Saranics ezredes, a kárpátaljai rendőrség új megbízott parancsnoka, akit szombaton iktattak be hivatalába.

A főrendőr elmondta, hogy nehéz politikai és szociális helyzetben veszi át az ukrajnai megye rendőrségének irányítását. Hozzátette: a kárpátaljai rendőrség káderhiánnyal küzd, de ő mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a meglévő szakemberekkel együtt maradéktalanul elvégezze a feladatot – adta hírül a Csasz Zakarpattya kárpátaljai hírportál.
Saranics közölte, nem tervez elbocsátásokat a rendőrségtől, szerinte aki bírja a megfeszített munkát, az tovább dolgozhat. Emlékeztetett arra, hogy a rendőrök bére alacsony, ám az ország nehéz helyzete ellenére a belügyminisztérium a rendőri fizetések emelését ígéri. A parancsnok jelezte, hogy a személyi döntések meghozatala előtt kikéri majd a megyei rendőrség mellett működő civil tanácsadó testület véleményét. Hangsúlyozta, hogy támogatja a személyi állomány átvilágítását, de úgy vélte, a bűnözők ellen harcoló rendőrök tevékenységét olyan embereknek kell minősíteniük, akik soha nem álltak kapcsolatban az alvilággal. Saranics kijelentette, hogy ő maga is kész az átvilágító bizottság elé állni, s mind a testület, mind a belügyminiszter bármilyen döntését hajlandó lesz elfogadni. Azt is közölte, kész találkozni a Jobboldali Szektor (PSZ) képviselőivel. Megjegyezte, hogy a lakossággal a megyei rendőrség internetes honlapján fog napi kapcsolatot tartani. Elmondta, hogy az új rendszer szerint a belügyminiszter egyelőre minden ukrajnai megye rendőrparancsnokát megbízotti minőségben nevezi ki tisztségébe. A kárpátaljai ukrán médiában az új rendőrparancsnok kinevezése előtt találgatások jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy nem jár-e úgy, mint a hivatalát alig néhány hétig betöltött elődje, Vaszil Turdaj ezredes, akit az időközben párttá alakult PSZ – szerinte – a korrupciós múltja miatt mondatott le. A 49 éves Szerhij Saranics múltjával kapcsolatban több hírportál is emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi botrányt kiváltott 2004-es munkácsi polgármester-választás idején közreműködött a voksolás elcsalásában. Mint írják, helyi rendőrparancsnokként visszavonta a megszámlált szavazólapok tárolására szolgáló helyiséget őrző kommandósokat, szabad utat engedve ezzel az akkori hatalompárt által felbérelt banditáknak, akik az éj leple alatt ellopták és a város szeméttelepére szállították a jegyzőkönyvezett voksokat.
Varga Béla
MTI