Szülők építenek játszóteret Szalókán

Egy meglepő kezdeményezésről hallottam nemrégiben, mely példaértékű lehet valamennyi kárpátaljai település számára.

Az ungvári járási Szalókán néhány kisgyermekes anyuka felvetését követően összefogtak a szülők, hogy játszóteret építsenek a község gyermekei számára. A megmozdulást Bíró Sándor polgármester is támogatja, aki már ki is jelölte a játszótér kialakítására alkalmas területet.
A munkálatok május 1-jén kezdődtek el. Az önkéntes férfiakból álló csapat megkezdte a majdani játszótér területének rendbetételét, valamint gyűjtést szerveztek a gyermekes családok körében, hogy ki-ki anyagi helyzetétől függően, saját belátása szerint adakozzon a közös cél érdekében. Több adomány érkezett olyan családtól is, amelyikben nincs gyermek, mivel ők is örültek a kezdeményezésnek. Különböző támogatások megpályázásával próbálják még bővíteni az anyagi fedezetet.
A tervek szerint padokat, hintákat, csúszdákat és homokozót létesítenek a játszótéren. A fatermékek előállítását az alapanyag fejében egy helyi asztalos vállalta magára.
A munkálatokat május 11-én folytatják. Ezúttal ismét férfiakat várnak, ugyanis folytatják a terület takarítását.
Az együttműködésen túl dicséretes a szalókaiak magatartása, gondolkodása is: senki nem fél attól, hogy a munkával létrehozott játszóteret valaki majd megrongálja. Az ilyen mentalitású emberekre mindenütt nagy szükség van, hisz ezzel a hozzáállással talán több település büszkélkedhetne saját játszótérrel.
Bics Katalin
Kárpátalja.ma