Timosenko-per – a védelem a héten fellebbez a „gázügyben” hozott ítélet ellen

A hivatali hatalommal való visszaélés vádjával hétévi börtönre ítélt Julija Timosenko volt ukrán kormányfő ügyvédei a héten nyújtják be fellebbezésüket a fellebbviteli bíróságon a kijevi Percserszki kerületi bíróság döntése ellen – közölte Jurij Szuhov, a védelem egyik képviselője.

A bíróság az ellenzéki vezetőt a börtönbüntetésen kívül 189 millió dollárnak megfelelő kártérítés megfizetésére ítélte, és három évre eltiltotta vezető tisztségek betöltésétől a 2009-ben megkötött, az ítélet szerint az ukrán államot megkárosító ukrán-orosz gázszállítási szerződések miatt.

Timosenko a jogerős ítéletig a kijevi vizsgálati fogdában marad.

Szuhov azt nem tudta megmondani, hogy kihallgatták-e Timosenkót az ellene az indult újabb bűnügyi eljárás kapcsán. Szuhov közölte, hogy ő csak a „gázüggyel” foglalkozik, és nem ismert előtte az új eljárás menete.

Múlt csütörtökön vizsgálat indult a volt kormányfő ellen egy újabb ügyben, amelyben azzal vádolják, hogy a kilencvenes
az Ukrán Egyesített Energiarendszerek energiaipari vállalat vezetőjeként – Pavlo Lazarenko akkori kormányfővel összejátszva – az ukrán költségvetésre terhelte a cégének az orosz védelmi minisztériummal szembeni, 405,4 millió dollár értékű adósságát.

A Timosenko vezette Haza párt kész határozattervezetet benyújtani a parlament feloszlatásáról, ha a törvényhozás nem fogadja el azt a törvényt, amely dekriminalizálja a büntető törvénykönyv 365. cikkét, amelynek alapján a volt kormányfőt elítélték – közölte hétfőn Andrij Kozsemjakin, a párt frakcióvezető-helyettese.

Kozsemjakin szerint a Timosenko vezette pártszövetség (Julija Timosenko Tömbje, BJuT, amelynek része a Haza is) képviselői követelik, hogy a parlament fogadja el második olvasásban már kedden a büntető törvénykönyv (a hivatali hatalom vagy szolgálati hatáskör túllépéséről szóló) 365. cikkét dekriminalizáló törvénytervezetet. A törvényt még aznap be kellene nyújtani aláírásra az államfőnek.

Volodimir Litvin házelnök a BJuT-Haza frakciónak a parlament feloszlatására vonatkozó határozattervezetével való fenyegetése kapcsán kijelentette:”Meggyőződésem, hogy nincs meg más döntés elfogadásához szükséges 300 szavazat” – szögezte le a házelnök. Kételkedett abban is, hogy lesz ennyi törvényhozó, aki kész önként lemondani a képviselői mandátumáról.

A legfelsőbb tanács október 6-án fogadta el első olvasásban a Viktor Janukovics által benyújtott törvénytervezetet, amely dekriminalizálja a büntető törvénykönyv több, gazdasági bűncselekményekért való felelősséget meghatározó cikkét. Az eredeti szövegben nem szerepelt a 365. cikk alapján kiszabható büntetés módosítása, amely alapján Timosenkót elítélték.

MTI – galamus.hu