Ukrajna nemzetközi partnereivel újabb szankciókat készít elő Oroszország ellen

Ukrajna nemzetközi partnereivel közösen egy újabb szankciós csomagot készít elő Oroszországgal szemben, válaszul a Kercsi-szorosnál végrehajtott agressziójára és az Azovi-tengeren folytatott törvénytelen cselekményeire – közölte Volodimir Omeljan ukrán infrastrukturális miniszter pénteken az UNIAN hírügynökségnek adott interjújában.

A miniszter elmondta, hogy a tavaly novemberi tengeri incidens után az infrastrukturális tárca egyfajta felvilágosító munkához látott, amelynek során az „oroszellenes koalíció államainak” elmagyarázta a kialakult helyzetet, mivel – mint fogalmazott – „nem mindenki értette meg azonnal ennek a konfliktusnak a természetét és következményeit”. Ez megtette a hatását és újabb, Oroszországgal szembeni büntetőintézkedések, egy úgynevezett „azovi csomag” bevezetése van előkészületben. A tárcavezető elmondta, hogy a héten a dél-ukrajnai azovi térségben tájékozódik az Európai Uniónak egy különleges missziója. További részleteket a küldöttségről, annak összetételéről nem közölt.

„Bízunk abban, ha nehéz is konszenzusra jutni az EU-ban, az azovi szankciós csomagot el fogják fogadni” – jelentette ki.

A miniszter szavai szerint a hajózás szempontjából javult mostanra a helyzet a Kercsi-szorosban. „Messze van viszont még az ideálistól a mi értelmezésünk szerint. A hajóknak nem kellene órákat várakozniuk a ki- és behajózásnál, mivel korábban szinte nulla várakozási idő volt, most viszont átlagosan 15 óra az átjutás, nem sokkal ezelőtt pedig hosszú napokba tellett” – fejtette ki Omeljan.

Az UNIAN emlékeztet arra, hogy Kurt Volker, ukrán ügyekben illetékes amerikai külügyi különmegbízott csütörtökön kijelentette, hogy újabb szankciókat vezet be az Egyesült Államok és az EU Oroszországgal szemben februárban, ha Oroszország nem engedi szabadon a fogva tartott ukrán haditengerészeket. Tomas Petricek cseh és Anders Samuelsen dán külügyminiszter az Azovi-tengeri Mariupolban a héten tett látogatásukkor felszólították az EU-t, hogy ez esetben tegyen célravezető intézkedéseket Oroszországgal szemben. A kérdést a tervek szerint napirendre tűzik az uniós külügyminiszterek február 18-i találkozóján.

2018. november 25-én a Fekete-tengeren, a Kercsi-szoros közelében, a Krím partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, a 24 főnyi legénységük ellen pedig tiltott határátlépés címén eljárást indított. Kijev az incidenst fegyveres agressziónak minősítette. A nyugati országok zöme agresszióval és a nemzetközi jog megsértésével vádolta meg Oroszországot, és követelte az ukrán haditengerészek elengedését, akiket jelenleg is Moszkvában tartanak fogva.