Ülésezett a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa

Ülésezett a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa Kárpátalján augusztus 15-én. A helyi hatóságok, a kistérségek, a vállalkozások, valamint az illetékes minisztériumok képviselői számos létfontosságú kérdést vitattak meg.

– Az egyik legfontosabb téma az energiafüggetlenség erősítése Kárpátalján

mondta Viktor Mikita kormányzó, a kongresszus helyi vezetője. A megye átfogóan dolgozik ezen a téren, valamint fontos döntéseket hoz az alternatív energiaforrásokra való áttérésről. Mindemellett szoros együttműködés folyik a kistérségekkel és a vállalkozásokkal is.  

Egy másik kiemelt téma a fenntartható jelenléti tanulás biztosítása volt.

Ezen kívül a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás (OVA) a kormányhoz intézett felhívásban kezdeményezte, hogy az oktatási intézmények, a gyermek- és ifjúsági sportiskolák tanárai, az idénymunkások, a technikai dolgozók, valamint a gépjárművezetők halasztást kaphassanak a sorozás alól.

A középiskolák reformjáról is tárgyaltak: a hegyvidéki területeken lévő oktatási intézmények és a nemzeti kisebbségi iskolák számára különleges odafigyelésre van szükség.

A kongresszus ülésén megvitatták a helyi és országos utak állapotát is, kiemelve a Kijev–Csap vonalat. Viktor Mikita megjegyezte, hogy a fegyveres erők támogatására elkülönített állami források miatt más lehetőségeket kell keresni a javítások elvégzésére, valamint a minőségi utazás és a biztonság garantálására. A tisztviselők vizsgálják annak lehetőségét, hogy nemzetközi adományozóktól vonjanak be forrásokat ezekre a szükségletekre.

Az ülésen elhangzott, hogy nagy figyelmet fordítottak a februári kárpátaljai árvíz következményeinek felszámolására, a nemzeti parkok földadóhátralékainak visszafizetésére, a Kárpáti Bioszféra Rezervátumra, továbbá a faipar problémás kérdéseire is.

 – A kongresszus hatékony platformja a párbeszédnek és a magas színvonalú kommunikációnak minden szinten. Ez lehetővé teszi, hogy hatékonyan és eredményesen oldjuk meg a sürgős kérdéseket, világos válaszokat kapjunk, és együtt haladjunk a helyes irányba

– zárta le az ülést Viktor Mikita.

Kárpátalja.ma