Változnak a jogosítványszerzés szabályai Ukrajnában

Július 24-től új szabályok lépnek életbe a vezetői engedély megszerzésével kapcsolatban – írja az ukrinform.ua hírportál.

Korábban a tanulóvezetők 2,5-3 hónapig tanultak az autósiskolában, utána pedig két vizsgát kellett tenniük egymás után. A jövőben a képzés két részre oszlik: először elméleti, majd gyakorlati foglalkozás lesz. Mindkét rész után külön vizsga következik.

A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács alá tartozó Dezinformáció Elleni Központ cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint ezentúl nehezebb lesz és évekbe telik a jogosítvány megszerzése.

Az új szabályok értelmében a tanulóvezető az elméleti képzés sikeres elvégzése után bizonyítványt kap. A második, gyakorlati kurzus teljesítése után egy második bizonyítványt állítanak ki számára, amely két évig lesz érvényes. Ezt követi az általános vizsga és a vezetői engedély kiadása.

A Belügyminisztérium Szolgáltatói Központja több mint 250 új tesztkérdést dolgozott ki a vezetői engedélyhez szükséges elméleti vizsgára.

Kárpátalja.ma