szakadarok

A szakadárok szerint már megállapodás született egy újabb tűzszünetről, míg az EBESZ vitatja ezt

Teljes körű fegyvernyugvásról egyeztek meg szerdán a kelet-ukrajnai válság rendezésére hivatott háromoldalú, Kijev, Moszkva és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőiből álló összekötő csoportban – állította Vladiszlav Dejneho, a minszki tárgyalásokon megfigyelőként részt vevő luhanszki szakadár megbízott. Martin Sajdik, az EBESZ-nek a csoporthoz delegált különmegbízottja viszont azt hangsúlyozta: még nem született döntés a kérdésben.

„A tárgyaló felek kijevi idő szerint március 5-én hajnalban életbe lépő teljes körű tűzszünetben, valamint a fenntartásához szükséges intézkedésekben egyeztek meg. A szóban forgó dokumentumot elfogadják, és a napokban közzéteszik” – mondta Dejneho, akit a kelet-ukrajnai szakadárok hírügynöksége, a Luhanszkinformcentr idézett.

Martin Sajdik szerint bár dolgoznak a tűzszünet kérdésén, eddig még nem fogadtak el egy erre vonatkozó döntést. Mint mondta, a minszki összekötő csoport szerdai ülésén a résztvevők mindössze kifejezték arra irányuló szándékukat, hogy március 5-én szétválasszák a csapatokat, és kivonják a nehézfegyvereket Sztanicja Luhanszka településnél, amennyiben a konfliktus szereplői tűzszünetet tartanak.

Az összekötő csoport 2016. szeptember 21-i ülésén keretmegállapodást írtak alá a felek a csapatszétválasztásról a Donyec-medence három részén, a Luhanszktól északra fekvő Sztanicja Luhanszka, az onnan mintegy 90 kilométerre délnyugatra lévő Petrovszke és a Luhanszktól csaknem 70 kilométerre nyugatra fekvő Zolote települések környékén. A csapatoknak legalább két kilométerre kellett eltávolodniuk egymástól, és a szemben álló feleknek ki kellett vonniuk a 100 milliméternél nagyobb kaliberű tüzérségi fegyvereket a frontvonal mentén kijelölt ütközőzónából. Zolote és Petrovszke térségében ez meg is történt, Sztanicja Luhanszkánál azonban máig nem sikerült érvényt szerezni a megállapodásnak.

A 2014 tavasza óta tartó fegyveres konfliktus során a felek már számtalan tűszüneti megállapodást hirdettek meg, de egyik sem volt hosszú életű.