Áder János: kettőzött erővel hűségesek, akik két hazához és két nemzethez tartoznak

Aki hazához és nemzethez kétfelé egyformán tartozik, az nem megosztja a ragaszkodását, hanem megkettőzi azt – jelentette ki Áder János köztársasági elnök szombaton Szentgotthárdon, a Magyarországi Szlovének Szövetsége megalakulása 30. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi ünnepségen, amelyen Borut Pahor szlovén államfővel közösen vett részt.

A magyar köztársasági elnök beszédében úgy fogalmazott: Magyarország Alaptörvénye szerint minden velünk élő nemzetiség „államalkotó tényező”, de ez korántsem azt jelenti, hogy a többségi társadalom – valamiféle kegyet gyakorolva – pusztán elismeri, hozzászámolja az államhoz nemzeti közösségeinket. Ennél sokkal többről van szó: a velünk élő nemzetiségek is mi vagyunk, ők honfitársaink, szomszédaink, sorstársaink, osztozunk velük a közös életben és a közös hazában – jelentette ki.
   
Áder János rámutatott: az a nemzet, amely nem veszi természetesnek nemzetiségei jogait, nem támogatja őket abban, hogy megéljék egyediségüket, az nemcsak az európai értékek ellen vét, de önmagát sem szereti, önmagát sem becsüli, magát rövidíti meg, magától vesz el.

A magyar és a szlovén nemzet sok évszázados békés együttélése példaértékű az örökölt ellentétektől szabdalt Kelet-Közép-Európában – mondta.

Hozzáfűzte: az országainkban élő nemzeti közösségeket kölcsönösen megbecsüljük, mindkét nemzetet gazdagítóan a magunkénak érezzük az egymás területén élő nemzetrészeinket.

A magyar államfő pozitív példaként említette meg, hogy a szlovén alkotmány őshonos nemzeti közösségként tekint a muravidéki magyarságra, széleskörű kulturális, nyelvhasználati és önrendelkezési jogokat biztosítva nekik. A legkevesebb, hogy mi is ugyanezt tesszük a magyarországi szlovénekkel, mert ez az elvárásunk önmagunkkal és másokkal szemben, mert ez a mércénk – mondta.

A Magyarországi Szlovének Szövetsége az Országos Szlovén Önkormányzattal együttműködve az elmúlt három évtizedben sokat tett a Rábavidéken élő szlovén nemzetiség anyanyelvének, kulturális és vallási értékeinek, hagyományainak, identitásának megőrzéséért és továbbadásáért. A szlovén és a magyar kormány támogatásával felépítették és működtetik Szlovén Kulturális és Információs Központot, saját rádiójukon és havilapjukon keresztül nyújtanak tájékoztatást a térség történéseiről, szlovén nemzetiségi óvodákat és iskolákat tartanak fenn, a helyi gazdaság élénkítésére létrehozták a Szlovén Vidék Gazdaságfejlesztési Kht-t amelynek célja olyan munkahelyeket teremtő projektek megvalósítása, amelyek a fiatalok helyben maradását és boldogulását segítik.

Forrás: mti.hu