„Az oktatásban, a gazdaságban és a médiában is egységesül a Kárpát-medence”

Potápi Árpád János szerint a kultúra után immár az oktatásban, a gazdaságban és a médiában is egyre inkább lehet egységes Kárpát-medencéről beszélni.

A magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára erről Sepsiszentgyörgyön beszélt kedden, az Antal Árpád polgármesterrel és Tamás Sándor Kovászna megyei önkormányzati elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Kijelentette: a nemzeti összetartozás éve lehetőséget teremt arra, hogy a magyarság ne csak a történelmi traumákra emlékezzék, hanem azokra a sikerekre is, amelyeket az elmúlt száz évben ért el a kultúrában, oktatásban, gazdaságban és a sportban. Úgy vélte ezekből erőt kell meríteni a 21. században, és el fog jönni az az idő, amikor a külhoniság már nem jelent hátrányt.

Példaként azt említette, hogy egy-egy székelyföldi gazdasági projekthez immár nemcsak a román állam és az EU pénzforrásait lehet megpályázni, hanem budapesti támogatást is lehet igényelni. Úgy vélte, aki ilyen körülmények között okosan cselekszik, nagy sikereket érhet el.

Az államtitkár kitért arra, hogy a nemzeti összetartozás évében kinek-kinek először a maga háza táján kell összefogni, tervezni, cselekedni, és csak ezután kell a nagy nemzetben gondolkozni.