Az UMDSZ-t átverte a szövetségese?

Szerző: | 2011.02.28., 13:58 | Nézőpont

 

Viktor Janukovics, Ukrajna elnöke február 24-én egyenes adásban válaszolt a nézők kérdéseire. A korrespondent.net beszámolója szerint egy kérdés kapcsán az államfő kijelentette: egyelőre nem időszerű az orosz második államnyelvi státusának bevezetése. Ennek egyik oka az, hogy ehhez nincs meg az alkotmány módosításához szükséges 300+1 szavazat, másrészt a jelenlegi helyzetben célszerűtlen és fölösleges olyan kérdések felvetése, melyek megosztják az ország közvéleményét.

 

A nyelvi kérdés, illetve az orosz nyelv státusa pedig épp ilyen megosztó tényező a mai Ukrajnában. Amint arról a közelmúltban beszámoltunk, az országban két, egymással ellentétes nyelvpolitikai jövőkép körvonalai rajzolódnak ki.

A Csernicskó István szerkesztésében a közelmúltban megjelent Nyelvek, emberek, helyzetek című kötet elemzése szerint az egyik tábor mögött Juscsenko és Timosenko hívei állnak, a másikat pedig Janukovics követői alkotják. Mindkét politikai csoport mögött nagyjából azonos erőforrásokkal rendelkező szavazótábor áll, állapítja meg az idézett kötet. Az egyiknek a dominánsan ukrán nyelvű északon és nyugaton, illetve részben az ország középső régióiban (Kijev és környéke) van a szavazóbázisa, a másiknak a jellemzően orosz nyelvű délen és keleten. A magát nemzetinek tekintő tábor szerint az ukrán nyelv az alakulóban lévő ukrán politikai nemzet legfontosabb szimbóluma, ezért mindazok, akik két államnyelv mellett érvelnek, vagy akik úgy vélik, hogy a kisebbségi nyelveknek hivatalos státust kell biztosítani, azok egyszersmind az új ukrán állameszme ellen s az állami integritással szemben foglalnak állást.

Az ellentétes tábor hívei úgy vélik, az oroszt mielőbb a második államnyelv státusába kell emelni, mert a narancsos erők uralma idején folytatott erőszakos ukránosítás veszélyezteti az oroszajkú lakosság nyelvi és nemzetiségi jogait, háttérbe szorítja az orosz nyelvet.

Az ukrajnai nyelvpolitika történéseit rendszeresen figyelemmel kísérő két kárpátaljai magyar nyelvész, Beregszászi Anikó és Csernicskó István tavaly októberben „Róka fogta csuka? Az ukrajnai nyelvpolitika alapproblémáiról és alakulásának nehézségeiről” címmel megjelent tanulmányukban megállapítják, hogy a kiélezett ukrajnai politikai helyzetben a választókat bármikor mozgósítani képes nyelvi kérdés erősen átpolitizált. Megállapítják továbbá, hogy a magyar nyelv hosszú távú fennmaradása Magyarországon kívül elsősorban nyelvpolitikai tényezők függvénye, megfelelő státusának biztosítása, használati körének törvényileg által biztosított bővítése nélkül a magyar nyelv Trianon óta tapasztalt visszaszorulása nem állítható meg.

A két kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet (a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Uk­rajnai Magyar Demokrata Szövetség), illetve a magyarországi kormányzat is arra törekszik, hogy Ukrajna legalább a nem­zetközi szerződésekben vállalt szinten biztosítsa a nyelvi jogokat a kárpátaljai magyar közösség számára. Az azonban nyilvánvaló, hogy az ország összlakosságának mindössze 0,3%-át kitevő magyar közösség nem tudja eldönteni azt a patthelyzetet, amely az ukrán–orosz nyelvi vitában fennáll, ám érdek­képviselete révén regionálisan megpróbál minél kedvezőbb po­zí­ció­kat kivívni. A narancsos forradalom utáni időszakban a KMKSZ a Viktor Juscsenko nevével fémjelzett, a nyugat által tá­mogatott blokkal kötött választási szövetséget. A választások után azonban a nem­zeti erők erős nemzetállam-építésbe kezdtek, és a kijevi politikusok meg­feledkeztek regionális szövetségesüknek tett ígéreteikről. Ezt a másik politikai tábor képviselői rendszeresen a KMKSZ és vezetői szemére vetik.

Az oroszpártinak tekintett s ezért sokak által kisebbségbarátként be­állított Viktor Janukovics győzelme után az elnökválasztási kampányban Janu­kovics mellett agitáló UMDSZ abban bízott, hogy jelen­tősen javul majd a kisebbségek, s ezen belül természetesen a magyarok helyzete, mégpedig az UMDSZ és Janukovics között létrejött választási megállapodás révén. Az UMDSZ-hez közel álló helyi sajtó többször beszámolt arról az elnökválasztást követően, hogy az UMDSZ erőfeszítéseinek köszönhetően a magyar hamarosan hivatalos nyelv lesz Kárpátalján.

„Ám az optimisták megfeledkeznek arról, hogy a nyelvi, nyelvpolitikai kér­­dés, illetve ezen belül az ukrán és orosz nyelv státusa a hatalom megszerzésének egyik lényeges elemévé vált Ukrajnában” – figyelmeztet Nyelvek, emberek, helyzetek című kötet szerkesztője. A Rákóczi Főiskola oktatója elemzése szerint a szinte folyamatos választási mozgósítás és a nyelvi kér­dést ki­emelten kezelő kiélezett kampányok következtében a mai Ukrajnában egy­fajta paradox helyzet állt elő a nyelvek státusának megítélését illetően. „A szocio­lógiai kutatások igazolják, hogy az egyértelműen ukrán dominanciájú nyugati ország­részben attól rettegnek, hogy ha az orosz második állam­nyelvvé válik, akkor meg­szűnik az uk­rán államiság, veszélybe kerül az ukrán nyelv és nemzet” – állapítja meg Csernicskó, s hozzáteszi: „az állam­igazgatást kivéve szinte teljes mértékben orosz nyelvű délen és keleten ezzel szem­ben úgy gondolják, az ukránosító politika létében veszélyezteti az orosz nyelvet és az oroszok nemzeti azonosságtudatát Ukrajnában”.

A félévvel ezelőtt, 2010 nyarán nyomdába adott könyvben a szerzők erősen szkeptikusak az új elnök nyelvekre vonatkozó kampányígéreteivel kapcsolatban: „Ha Janukovics egyértelműen az ukrán–orosz kétnyelvűség kodifikálása mellett foglal állást, voltaképpen ugyanazt a hibát kö­veti el, mint elődje, Juscsenko, csak épp ellenkező előjellel: az ország egyik fe­lé­nek érdekeit előtérbe helyezve figyelmen kívül hagyja a lakosság másik részének pre­ferenciáit.”

Milyen esélyei vannak akkor a nyelvkérdés rendezésének Ukrajnában? – kérdezhetjük. Az elemzők szerint úgy tűnik, a probléma érdemi meg­oldására csak akkor kerülhet sor, ha a két, nagyjából azonos erőket moz­gó­sítani képes politikai tábor kompromisszumot keres és talál. A 2008-ban egy nemzetközi kutatócsoport szerkesztésében Мовна політика та мовна ситуація в Україні (Nyelvpolitika és nyelvi helyzet Ukrajnában) címmel megjelent tanulmánykötet szerint ez a kompromisszum az lehet, ha Ukrajnának egyetlen államnyelve marad: az ukrán, ám az orosz nyelv regionális hivatalos nyelvi státust kap azokban a régiókban, ahol erre az orosz ajkú lakosság igényt tart. Ennek a megoldásnak a támogatottságát látszanak alátá­masztani azok a szociológiai kutatások, melyek egyik fő kérdése az ukrán és az orosz nyelv státusa. Egy kijevi ukrán és egy kárpátaljai magyar nyelvész közös munkájaként megjelent kötetben is az jelenik meg ajánlásként, hogy azon közigazgatási egységeken belül, ahol egy adott nyelv anyanyelvi beszélői elérik a 10%-os arányt, biztosítani kellene a jogot ennek a nyelvnek a használatára az államnyelv mellett; ahol ez az arány 50% fölötti, kötelezővé kellene tenni a kisebbségi nyelv használatát a helyi államigazgatási szervek munkájában, s ehhez az államnak kell megteremtenie szükséges feltételeket (a kötetet lásd itt,  a könyvről közölt ajánlónkat lásd itt ). Kárpátalja számos településén és a Beregszászi járásban abszolút többséget alkotó magyarok számára ez a megoldás előrelépést jelenthet(ne).

„Az ukrajnai realitásokat figyelembe véve azonban az a legvalószínűbb, hogy az épp hatalmon lévő mindenkori politikai erő a hatalom hosszabb távú megtartása ér­dekében a közeljövőben továbbra sem a kompromisszumos megoldás vagy az állami két­nyelvűség megteremtésének irányába indul, hanem a korábbiakban már jól be­vált egy lépést ide, egyet oda taktikáját választja, és megkísérli az ország mind­két felével elhitetni, hogy szívén viseli a nyelvi kérdés számukra megfelelő mó­don történő rendezését” – véli Csernicskó István. Egyelőre őt látszik igazolni, hogy bár a Ja­nukovics által kinevezett új kormány hatályon kívül he­lyezte elődjének a gya­kor­latban még életbe sem lépett azon rendelkezését, mely szerint az összes érett­ségi és egyben felvételi vizsgát kizárólag ukrán nyelven kell tenni, ám a vala­mennyi jelentős ukrajnai kisebbség által diszkriminatívnak minősített kötelező ukrán nyelv és irodalom felvételi tesztvizsgát nem törölte el. Az is elgondolkodtató, hogy a 2011-es felvételi vizsgákról szóló rendeletben az orosz nyelv bekerült a választható tárgyak közé, ám a magyar és más olyan kisebbségi nyelvek (pl. román, moldáv, krími tatár), melyeken szin­tén fo­lyik oktatás Ukrajnában, továbbra sem szerepelnek a vizsgatárgyak között. Így még a magyar nyelv és irodalom szakra felvételizőknek is ukrán nyelv és irodalom, Ukrajna története és idegen nyelv vizsgát kell tenniük.

„A kiélezett ukrajnai belpolitikai helyzetben a nyelvi kérdésben a komp­romisszum kialakulásának esélye minimális” – szögezi le Csernicskó István. Ezt alátámasztja, hogy bár Janukovicshoz közel álló politikusok olyan nyelvtörvény-tervezetet nyúj­tottak be a parlament elé, mely szerint az ukrán államnyelvi státusának meg­őr­zése mellett a kisebbségek nyelvei regionális hivatalos nyelvekké vál­hat­nak , az ellenzék folyamatosan tüntetésekkel, éhségsztrájkkal, utcai meg­moz­du­lá­sok­­kal fenyegeti a parlamentet, ha megszavazza a tervezetet. Tavaly október 18-án az ellenzék Kijevben és 15 megye­székhelyen a nyelvtörvény ellen szervezett országos demonstrációján mintegy 4 ezren vettek részt. A kor­mány­párt­ként az ukránosítást erőltető Julija Timosenko Blokk politikusai többször bizonyították, hogy a parlament blokádjával akadályozzák meg egy ilyen nyelv­törvény elfogadását. Vezető ellenzéki politikusok, így például Viktor Juscsenko szerint egy ilyen nyelv­­törvény a nemzet és az ország egységét, az ukrán nyelv jövőjét fe­nye­geti, ezért nem szabad hagyni, hogy elfogadják.

A nyelvkérdés ukrajnai történetét ismerve feltételezhető, hogy a most kor­mány­zó Régiók Pártja számára a probléma lebegtetése a legelőnyösebb. A párt egyes vezető politikusai arról nyilatkoznak, hogy előbb vagy utóbb sza­vazásra bocsátják az új nyelvtörvényt, más politikusai ellenben ar­ról be­szél­nek, hogy egyelőre nem tárgyalják ezt a kérdést a parlamentben; ezzel egyrészt azt üzenik vá­lasztóiknak, hogy gondoskodnak az orosz nyelvről, és nem fe­led­kez­tek meg vá­lasztási ígéreteikről, másrészt elejét ve­szik annak, hogy az ellenzék az ér­zel­mi­leg erősen telített nyelvkérdés miatt jól bevált szo­kás szerint blokkolja a Leg­fel­sőbb Tanács munkáját, ezzel aka­dályozva pél­dául az adótörvények vagy a költ­ség­vetés elfogadását. Ezt a taktikát igazolják Janukovics február 24-i, az ország nyilvánossága előtt élő adásban elhangzott szavai is: „kérem az orosz és ukrán nyelvű polgárokat, hogy nagy-nagy türelemmel és toleranciával forduljanak egymás felé”.

S hogy mit jelent ez a kárpátaljai magyarok számára? Egyrészt azt, hogy egyelőre marad a hatályos nyelvtörvény, mely szerint azon közigazgatási egységeken belül, ahol egy adott nemzeti kisebbség képviselői 50%-nál nagyobb arányban élnek, a kisebbség nyelve az államnyelv mellett használható a hivatali ügyvitelben is. Másrészt pedig nagy valószínűséggel azt is, hogy a Janukovics mellett agitáló UMDSZ-nek nem sikerült érdemi előrelépést elérnie a magyar nyelv státusát illetően a magyar szavazatokért cserébe. S amíg a nyelvhasználatot szabályozó törvények nem változnak, legalább ott éljünk már meglévő nyelvhasználati jogainkkal, ahol erre a törvény lehetőséget teremt.

Hodinka Antal Intézet

Pin It on Pinterest

Share This