Brenzovics: azon fogunk dolgozni, hogy a kárpátaljai magyarság megmaradjon szülőföldjén

– Az Egán Ede gazdaságfejlesztési program beindítása a bizalom jele volt a magyar kormány részéről. Bizonyíték, hogy hittek abban, hogy az itt élő közösség képes a program megszervezésére, végrehajtására, illetve, hogy van annyi kárpátaljai magyar vállalkozó, aki a nehéz körülmények között is fejleszteni kívánja vállalkozását saját maga, családja, Kárpátalja és Ukrajna javára – mondta köszöntőjében Brenzovics László a program nyertes pályázóinak október 19-i szerződéskötésén Beregszászban.

Az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány kuratóriumának elnöke köszönetet mondott a pályázóknak bátorságukért – hogy a gyakori kihallgatások ellenére sem sikerült őket megfélemlíteni, és a szülőföldön történő boldogulásért munkálkodnak.

Brenzovics emlékeztetett rá, hogy nemrég Ukrajnát nyilvánították Európa legszegényebb államává, holott területe, erőforrásai birtokában Európa leggazdagabb országa lehetne, ha jól irányítanák. Ám a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szerint sajnos téves utakon jár az ukrán hatalom, mivel az ő feladatuk lenne a kis- és nagyvállalkozások támogatása az országban, de nem az ország fejődésében érdekelteket támogatják.

– Egyre jelentősebb az elvándorlás Ukrajnában – nem csak a kárpátaljai magyarok körében. Havonta százezer ember távozik ebből az országból – mondta Brenzovics László. – Mindent helyre lehet építeni. Találhatnak pénzt, kölcsönöket a gazdaság fejlesztéséhez, de ha nincs ember a megvalósításra, akkor ezek a tervek mind halálra vannak ítélve – véli. – Ez a program azt irányozza elő, hogy az emberek itthon maradjanak, szülőföldjükön vállalkozzanak. Ha van gazdasági fejlődés, van megélhetése a családnak, akkor van lehetőség arra, hogy fejlődjön a szociális szféra is. Mi kitartunk és azon fogunk dolgozni, hogy fejlődjön Kárpátalja gazdasága, és a kárpátaljai magyarság megmaradhasson a szülőföldjén.

Kárpátalja.ma