Élő történelem a kurucok örököseinek – interjú Nagy Csaba tárogatóművésszel

Rákóczi-melódiák csendülnek fel a napokban több kárpátaljai magyar oktatási intézményben a „… Hej Rákóczi, Bercsényi…” nevű előadássorozat révén. A rendhagyó irodalom-, történelem-, ének órákkal a nyíregyházi származású Nagy Csaba tárogatómester, a vajai Vay Ádám Kastélymúzeumban található Rákóczi Tárogató Egyesület elnöke idézi meg a kurucok korát.

A nem minden napi foglalkozás középpontjában a Rákóczi-időszak kedvelt hangszere, a tárogató áll. Ezen a héten Beregszász és a Beregszászi járás iskoláiba látogat el előadásaival Nagy Csaba, aki ennek kapcsán adott interjút hírportálunknak.

– Az egyesületről érdemes tudni, hogy országos feladatokat lát el: szakmai és szervezeti központként működik. Az egyesület évente országos tárogatótalálkozót tart, ötévente pedig tárogatós világtalálkozót rendez. Jövő évben tartjuk a hatodikat.

A művész a rendezvénysorozat célját is elárulta.

– Egyik fontos feladatomnak tartom, hogy minél több diákot érintsen meg az a történelmi időszak, amelyhez a tárogató kapcsolódik. Az iskolában tanulnak erről a gyerekek, de nincs alkalmuk arra, hogy élőben találkozzanak ennek a hangszernek a hangjával. Ez a hangversenysorozat nagyon sok kárpátaljai iskolába eljut ebben az évben. Idén különös figyelem irányul a korra, hiszen 315 évvel ezelőtt választották először Erdélyben fejedelemmé Rákóczit, egy évvel később pedig Magyarországon.

A nyíregyházi tárogatós elmondta, miként és melyik iskolákba kerültek el a Rákóczi-kort megelevenítő órák.

– A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség segítségével indult el a „… Hej Rákóczi, Bercsényi…” elnevezésű program. Ebben fontos szerepe van Orosz Ildikó elnök asszonynak, akinek a szervezésével és segítségével indult el a rendezvénysorozat, és az első negyven előadásra már sor is került. Nincs válogatás az iskolák között, legyen az a legkisebb vagy a legnagyobb. A legfontosabb szempont az, hogy magyar oktatás legyen adott intézményben. Így Kőrösmezőtől indultam el – mert a kőrösmezői iskola a legtávolabbi pont, ahol magyar nyelvű iskola működik –, ezt követte, Rahó, Aknaszlatina, Felső-Tisza-vidék, a Nagyszőlősi járás, most pedig a Beregszászi járás. A héten véget ér az előadások sora, de bízunk abban, hogy folytatás következik. Idáig eljutottunk, és innen indulunk tovább. Báder Ottó ügyes szervezésének köszönhető, hogy az út során az egymás után következő iskolákba jut el az előadás.

Nagy Csaba jó érzéssel járja az iskolákat Kárpátalja-szerte.

– Nagyon érdekes, hogy különböző típusú iskolákkal találkozom, és – ahogy ez lenni szokott – nem kell túl messzire menni, elég 15-20 kilométert megtenni, és máris egy egészen más felszereltségű intézménybe jut el az ember. Ami fontos, hogy mindenütt csillogó szemű magyar gyerekekkel találkozok, akik isszák a szót és élvezik a zenét. Nemcsak oktat ez a rendhagyó óra, hanem élményt is nyújt a gyermekek számára.

A közeljövőt illető terveiről is szó esett.

– A hétvégén Kassára utazok, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége emlékezik meg Rákóczi fejedelemről, és úgy döntöttek, hogy az esti program egy tárogató-hangverseny legyen. Ez nagy megtiszteltetés számomra. Amikor lemennek a Rákóczi sírjához a Szent Erzsébet dómba, ott is tárogatózene kíséri majd őket és azt a pillanatot, amikor elhelyezik a kegyelet virágait.

A programot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Rákóczi Emlékév Bizottság támogatta.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma