Ferenc pápa: ne féljetek hinni az új, a nemzetek közötti gyűlöletet elvető emberiségben
Ne féljetek hinni az új, a nemzetek közötti gyűlöletet elvető emberiségben – biztatta Ferenc pápa a fiatalokat a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) vasárnapi szabadtéri záró szentmiséjén. A katolikus egyházfő a szentmise végén bejelentette, hogy a következő világtalálkozót Panamában tartják meg.
A több mint másfél millió zarándok előtt bemutatott szentmisén húsz bíboros – köztük Erdő Péter esztergom-budapesti érsek – és több száz püspök koncelebrált. A szentmisén részt vett Andrzej Duda lengyel, valamint Juan Carlos Varela panamai elnök is.
A katolikus egyházfő homíliájában kiemelte: „Álmodozónak tarthatnak benneteket, amiért hisztek az új emberiségben”. „De ti ne veszítsétek el bátorságotokat, hanem mosolyogva hirdessétek a reményt, és legyetek áldás az egyetlen emberi család számára”.
Ferenc pápa hozzátette: a külvilág elhitetheti a fiatalokkal, hogy Isten távoli és érzéketlen, jó a jókkal, és rossz a rosszakkal. A Teremtő azonban „fölkelti napját jókra is, gonoszokra is,” és valódi bátorságra hív, arra, hogy „legyünk erősebek a rossznál, szeretve mindenkit, még az ellenségeinket is” – fogalmazott a katolikus egyházfő.
A pápa a Jézust látni vágyó, ezért fügefára mászó Zakeus evangéliumi történetét magyarázva szólt az Istent kereső ember útjában álló akadályokról.
Zakeus kicsi volt, ezért nem láthatta a tömegtől Jézust, és sokszor a mai ember is azért marad távol Istentől, mert kicsinek érzi magát. Isten azonban „úgy szeret minket, ahogy vagyunk, számára senki sem alacsonyabb rendű”. „Mindig reménykedve vár ránk, akkor is, amikor bezárkózunk önmagunkba, és múltbéli sérelmeinken rágódunk”. Mindig hisz abban, hogy föl tudunk állni, és nem akarja szomorúnak látni szeretett gyermekeit – tette hozzá.
Ferenc pápa kitért rá: az evangéliumi történetben a tömeg megbotránkozott azon, hogy Jézus betért a megszálló rómaiakat kiszolgáló fővámszedő házába. Jézus azonban mindenkivel találkozni akar, így jelen akar lenni az IVT-ről hazatérő fiatalok otthonában is, és részt akar venni mindennapjaikban.
A szentmise végén Ferenc pápa öt, a missziós küldetést jelképező égő gyertyát adott a világ kontinenseit képviselő öt fiatalnak. Ezt követően bejelentette: a következő években egyházmegyei szinten megtartandó két ifjúsági világnap után a legközelebbi IVT-t 2019-ben Panamában tarják meg.
A bejelentés után a pápa kezet fogott a péntek óta Lengyelországban tartózkodó Juan Carlos Varela panamai elnökkel és a panamai katolikus egyház jelenlévő főpásztoraival. A hírt a harminctagú hivatalos panamai küldöttség, valamint számos panamai zarándok éljenzéssel fogadta, a fiatalok pedig panamai zászlókkal vonultak az oltár elé.
A záró misét megelőző éjjeli virrasztáson több mint 1,6 millió ember vett részt, hajnalban további százezrek csatlakoztak hozzájuk.
A szentmise helyszínén, a Krakkó melletti Brzegiben létesített Irgalmasság Kampuszán a pápa reggel megáldotta az ott létesített idősek napközi otthonát. A záró szentmisével a hatnapos IVT hivatalosan véget ért, de Ferenc pápa délután még találkozik a rendezvénysorozaton önkéntesként dolgozó több ezer fiatallal, mielőtt este visszatér Rómába.
A szombat este kezdődött imavirrasztástól a vasárnap délelőtti mise végéig Brzegiben az egészségügyi dolgozók – köztük a magyar Máltai Szeretetszolgálat – több száz embert láttak el, többnyire napszúrás és apróbb sérülések miatt.
A lengyel belügyi tárca közlése szerint a szigorú biztonsági intézkedések mellett szervezett IVT komolyabb incidensek nélkül zajlott, ugyanakkor a Brzegit tömegesen elhagyó zarándokok közlekedésének lebonyolítása még kihívás lesz számukra.