Ferenc Viktória: szégyen, hogy hallgatnak az ukrán toborzóirodák jogsértéseiről
Szégyennek nevezte Ferenc Viktória, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője, hogy tapasztalata szerint az emberi jogokat védő civil szervezetek nem vesznek tudomást az ukrán toborzóirodák jogsértéseiről.
Ferenc Viktória az MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottságának ülésén (DROI) arról kérdezte az Emberi Jogok és Demokrácia Hálózat képviselőit, hogy milyen konkrét lépéseket tehetnek egyebek mellett annak biztosítására, hogy az ukrán toborzóirodák jogsértéseinek már dokumentált eseteit megfelelően kivizsgálják, valamint, hogy az ukrán állampolgárok, köztük a nemzeti kisebbségekhez, például a magyar közösséghez tartozók alapvető jogait háborús időkben is tiszteletben tartsák.
„Szégyenletes módon” a hálózat képviselői nem adtak érdemi választ az elhangzott kérdésre – mondta.
„Az emberi jogokat következetesen meg kell védenünk, függetlenül attól, hogy hol történnek jogsértések, és hogy ki a partnerünk. Ez az elv alapvető fontosságú az Európai Unió emberi jogi politikájának hitelessége szempontjából”
– fogalmazott.
Még a háború borzalmai közepette is meg kell őrizni és védeni azt, ami Európa alapját képezi, az emberi méltóság és az alapvető emberi jogok tiszteletét – tette hozzá közleményében a fideszes EP-képviselő.
Forrás: MTI
