nemeth zsolt 01

Fontos a minszki megállapodás végrehajtása a kárpátaljai magyarság szempontjából is

A minszki megállapodás végrehajtása a kárpátaljai magyarság számára fontos, Ukrajna szuverenitása szempontjából kulcsfontosságú, amit Magyarország a messzemenőkig támogat – hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az Európa Tanács (ET) öt napos parlamenti közgyűlésének első napján az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában hétfőn.

Elmondta: a minszki megállapodás fontos része a decentralizáció igénye Ukrajnával szemben, amelyre a kárpátaljai magyarság is számít, hiszen ebben a keretben tudja az alapvető emberi és kisebbségi jogait érvényesíteni.

Ezért is kiemelt jelentőségű, hogy Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője látogatást tesz az Európa Tanácsban, részt vesz a parlamenti közgyűlés vitáin és felszólal a néppárti frakció ülésén – tájékoztatott Németh Zsolt.

Az Országygűlés külügyi bizottságának elnöke elmondta: az Európa Tanács komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy az Oroszországban bebörtönzött és a kelet-ukrajnai harcokban való részvételéért 22 év börtönbüntetésre ítélt egykori pilótanő, Nagyija Szavcsenko ukrán képviselő májusban kiszabadulhasson. Szavcsenko most szintén részt vesz és felszólal a tanács közgyűlésén.

Hangsúlyozta: a minszki megállapodás előírja minden fogoly és bebörtönzött szabadon bocsátását.

Kiemelte: a közgyűlés fontosnak tartja, hogy a szeptemberben tartandó orosz parlamenti választásokon biztosítsák az Európa Tanács ellenőrzésének lehetőségét is. Arra hívta fel a figyelmet: ameddig erre nem kerül sor, addig nem lehet az Európa Tanács parlamenti közgyűlése és Oroszország közötti kapcsolatokat újraindítani.