Grezsa: a Kárpát-medencei óvodaprogram a közép-európai együttműködést is segíti

Az óvodaprogram a magyar közösségek erősítésén túl a közép-európai együttműködést is segíti – jelentette ki Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos a felvidéki Hanván, ahol átadta a helyi Református Egyházközségnek a program keretében felújított óvodáját pénteken.

A miniszteri biztos elmondta: a nemzetrészek erősítésén kívül az óvodaprogramnak van egy másik nagyon fontos üzenete is a magyarokkal együtt élő népek számára, ez az, hogy a gyanakváson túllépve, az egészséges öntudatú nemzetek tudnak együttműködni, ami a 21. század Európájában különösen fontos. Kifejtette: látni lehet, hogy a többségi nemzetek is tudomásul vették, hogy a program nekik sincs kárukra, sőt azáltal az ő közösségeik is gazdagodnak.
    
Grezsa István az eredményekkel összefüggésben elmondta: „Azt látjuk, hogy ezek az intézmények revitalizálják a helyi közösségeket, erre pedig a Felvidéken különösképpen szükség van.” Hozzáfűzte: a felújítási programban komoly segítséget nyújtott a szlovákiai református keresztyén egyház, amely 25 intézmény elkészítésében vállalt szerepet és bizonyította megbízhatóságát.
    
A miniszteri biztos emlékeztetett:

a program keretében, az egész Kárpát-medencét tekintve, 179 új intézmény építését, illetve 713 intézmény felújítását vállalták. Ezen belül a Felvidéken 33 új óvoda és bölcsőde épült vagy épül, illetve 162-őt újítottak fel vagy fognak felújítani. A program teljes befejezését 2022 decemberében tervezik, a programot lezáró – jelenleg zajló – utolsó lépcsőben még néhány folyamatban lévő építkezés befejezése kerül sor

– világított rá Grezsa István.
    
A pénteken Hanván átadott intézmény felújítását mintegy 95 millió forinttal segítette a magyar kormány. A közel 400 négyzetméteres hanvai oktatási intézmény egy óvodai csoportnak, 19 magyar gyereknek tud kiemelkedő színvonalú oktatási lehetőséget biztosítani.
    
A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot 2016 decemberében, illetve 2017-ben hagyta jóvá a magyar kormány. A program, amely részben követi, részben pedig párhuzamosan fut a magyarországi óvoda- és bölcsődefejlesztési programokkal, Trianon óta a határon túli óvodákat célzó legnagyobb befektetés. Két ütemében 38 és fél milliárd forint forrásból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert Kárpát-medence-szerte. A program a tervek szerint 2022 végéig fejeződik be.

Forrás: mti.hu