ember gyerek árnyék

Lengyel jelentés: több mint másfél millió ukrán orosz „szűrőtáborokba” került

Az Ukrajna elleni orosz háború kezdete óta több mint másfél millió ukránt, köztük több ezer gyermeket vittek el orosz börtönökbe és úgynevezett szűrőtáborokba – közölte szerdai közleményében Stanislaw Zaryn, a lengyel titkosszolgálatok felügyeletéért felelős miniszter szóvivője.

A lengyel kormányzati honlapon elérhető közleményben Zaryn tudatta: a lengyel titkosszolgálatok megállapították az oroszok által megszállt területeken található táborok, börtönök helyét. Ezt a közleményben műholdas felvételekkel, konkrét földrajzi adatok megjelölésével illusztrálták.

Az ukránok „átvilágítását” és ellenőrzését célzó eljárások során az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kihallgatja az érintetteket, megvizsgálja a tőlük elkobozott tárgyakat, ezen belül adathordozókat, valamint a közösségi médiában található bejegyzéseiket, esetleges harci sebesüléseiket és tetoválásaikat is – írta Zaryn.

Hozzátette: akármilyen gyanú esetén az illető „akár halálos kimenetelű megtorlás céljává válik”: kínvallatásnak teszik ki, ukránellenes nyilatkozatokra kényszerítik, illetve politikai kirakatperekben a bíróság elé kerülhet. Ha viszont nem találnak gyanús jelt, a vizsgálat következménye kényszerbesorolás lehet az orosz fegyveres erőkbe.

Az Oroszország által alkalmazott módszer tömeges méretű – olvasható a közleményben, mely szerint a több mint 1,5 millió ellenőrzött közül azokat, akik átmentek a „szűrőn”, az Orosz Föderációba deportálták.

Zaryn szerint Moszkva a háború kezdete óta „az ukrán társadalom és az ukrán nemzet ellen irányuló lépéseket foganatosít, ezen belül tömeges megtorlást, bebörtönzéseket, kínzásokat, deportálásokat”, mindennek a célja pedig az ukrán ellenállás megtörése.

Az Ukrajna megszállt területein elhelyezett börtönrendszert a közlemény szerint az oroszok a helyi hatóságok volt épületeiben alakították ki.

„Ott, ahol nem sikerült felhasználni az agresszió nyomán átvett épületeket, a szűrőhelyeket sátortáborok formájában szervezik meg”

– állította Zaryn.

Forrás: MTI