Ljasko: a jövő hétig még nem szigorítanak a korlátozásokon Ukrajnában

A jövő hét elejéig még biztosan nem hoz az ukrán kormányzat döntést a karanténkorlátozások szigorításáról – jelentette ki Viktor Ljasko egészségügyi miniszter az UNIAN hírügynökség szerdai beszámolója szerint egy tévéműsorban.

A tárcavezető kifejtette, hogy a korlátozásokat érintő új szabályokról hétfőn elfogadott kormányhatározatok hét nap múlva lépnek életbe. A kormányzati válságstáb pedig ezután dönt arról, hogy az egész országot átsorolja-e a jelenlegi legenyhébb, zöld kategóriából az eggyel súlyosabb, sárga színnel jelzett kategóriába, illetve egyes régiókat az ennél is erőteljesebb vírusfertőzöttséget mutató narancs vagy vörös színnel jelzett kategóriába. Az egészségügyi tárca a korábbi hírek szerint javasolta az egész ország átsorolását legalább sárga kategóriába.
    
A már elfogadott határozatok alapján a sárgába vagy akár vörösbe sorolt régiókban továbbra is nyitva tarthatnak azok a kulturális, sport és egyéb létesítmények, amelyeknek alkalmazottai és látogatói felvették a védőoltást.
    
Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese közben egy másik tévéműsorban elmondta, hogy eddig legalább harminc büntetőeljárást indítottak hamis PCR-tesztek, oltási, valamint gyógyultságról szóló igazolások kiállításáért. Az ezekben az ügyletekben részt vevő orvosok – ha bűnösségük bebizonyosodik – elveszítik jogukat a praktizálásra, de akár három évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak – tette hozzá.
    
Az UNIAN emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban a bűnüldöző szervek fokozták az ellenőrzést a hamis oltási igazolások kiszűrésére, elsősorban az internetes tartalmakat fésülik át tüzetesebben.
    
Ukrajnában szerdára 4 640 esettel 2 325 796-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma.

Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 6 028 879-en kapták meg valamely védőoltás első, 4 959 086-an a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Kedden 141 796 embert oltottak be az országban.

Forrás: mti.hu