Petr Fiala: Moszkvának nem érdeke a háború befejezése
Vlagyimir Putyin orosz államfő távolmaradása az isztambuli tárgyalásoktól azt jelzi, hogy Oroszországnak nem érdeke az ukrajnai béke és saját, agresszív politikájának beszüntetése – jelentette ki Petr Fiala cseh kormányfő a Blesk.cz honlapon csütörtökön megjelent interjúban.
Petr Fiala szerint az orosz álláspont a gyávaság jele és annak a taktikának a folytatása, miszerint Oroszország gyakorlatilag nem akar tűzszünetet, szeretné elhalasztani azt, új erőt gyűjteni, míg a közvélemény körében szeretné elhitetni, hogy kész a béketárgyalásokra.
Korábbi közlések szerint Oroszország és Ukrajna között csütörtökön Isztambulban kezdődnének meg a tárgyalások. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már elutazott Isztambulba, de moszkvai bejelentés szerint Vlagyimir Putyin nem lesz ott a tárgyalásokon.
„Putyin csak egy harmadik ligás szintű delegációt küldött. Ezt azt mutatja, hogy Oroszországnak valójában nem érdeke a béke és valamilyen észszerű megoldás”
– jelentette ki a kormányfő az interjúban.
Jan Lipavsky cseh külügyminiszter, aki csütörtökön Törökországban részt vesz az európai uniós külügyminiszterek informális találkozóján, elutazása előtt cseh újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy az orosz államfő távolmaradása a tárgyalásoktól a gyávaság jele.
Petr Fiala megerősítette, hogy Csehország továbbra is kiáll Ukrajna mellett.
„Biztosan folytatni fogjuk a lőszerbeszerzési kezdeményezésünket, az év elejétől már félmillió nagy kaliberű lőszert küldtünk Ukrajnának”
– mutatott rá a miniszterelnök. Megjegyezte: ez a szám az év végére 1,8 millióra emelkedik. „Nem kizárható, hogy még magasabb lesz, mert kezdeményezésünket sok ország támogatja” – jegyezte meg. A külügyminiszter korábbi nyilatkozata szerint a kezdeményezés finanszírozása szeptemberig már biztosítva van.
Petr Fiala az interjúban elmondta, hogy a közeljövőben egy cseh-ukrán kormányfői találkozóra is sor kerül.
Forrás: MTI
