Fico: Szlovákia támogatja Ukrajna uniós csatlakozását

Tekintettel kell lenni a nemzetközi energetikai infrastruktúra részét alkotó országok érdekeire, és Szlovákia nem akar részese lenni az energetikai infrastruktúrát érintő játékoknak – szögezte le Robert Fico szlovák miniszterelnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Ungváron pénteken tartott találkozója után a szlovák kormányhivatal sajtóosztályának közleménye szerint.

A tájékoztatás szerint Robert Fico kijelentette: az energetikai infrastruktúrát érő katonai támadások Szlovákia számára is károsak, illetve azokkal összefüggésben más országok érdekeire is tekintettel kellene lenni. Hozzátette: az energetika témájában Szlovákia olyan döntéseket fog hozni, amelyek jónak bizonyulnak a szuverén szlovák politika számára, s ezen szemlélet szerint ebben a kérdésben „nagy hely van” Szlovákia és Ukrajna együttműködésére is.

A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Robert Fico kijelentette: a feladat az, hogy olyan rendszert találjanak, amely minden ország számára biztosítani tudja a minőségi és méltányos árú energiahordozók által történő biztonságos ellátást.

A szlovák kormányhivatal sajtóközleménye szerint Robert Fico a találkozó után bejelentette: a találkozón a szlovák és az ukrán kormány – már régebb óta tervezett – együttes ülésének megtartásáról is döntés született, arra várhatóan október 20-án kerül majd sor. A szlovák miniszterelnök a találkozóról úgy nyilatkozott:

üdvözlendő, hogy négyszemközti beszélgetésre is sor került, s bár néhány témában egymástól eltérőek voltak a tárgyalópartnerek nézetei, de a megbeszélést egymás meghallgatása jellemezte.

A szlovák hírügynökség a találkozóról az Ukrinform ukrán hírügynökségre hivatkozva azt írta: Zelenszkij hasznosnak minősítette a tárgyalást és a két ország közti párbeszéd folytatásának fontosságára mutatott rá, illetve szólt a két fél vezetői szinten történő pragmatikus együttműködésének szükségességéről is.

Az RBK Ukrajina hírügynökség szerint az ukrán kormányfő azt is kijelentette:

Szlovákia támogatja Ukrajnát az Európai Unióhoz való csatlakozás útján, és Pozsony készen áll arra, hogy tapasztalataival segítse Kijevet.

„Ez nagyon jelentős. Úgy véljük, hogy Ukrajnának és Moldovának továbbra is együtt kell haladnia az Európai Unió tagsága felé” – jegyezte meg az ukrán elnök.  Zelenszkij egyúttal hangsúlyozta az Ukrajna és Szlovákia közötti kétoldalú együttműködés fontosságát a gazdasági, energetikai és infrastrukturális kérdésekben, ami mindkét országot megerősítené.  Sőt, azt is közölte: Kijev szeretné, ha Szlovákia csatlakozna az Ukrajnának nyújtott biztonsági garanciákhoz, amelyeket a harcok beszüntetése után léptetnének életbe.

A mostani volt Robert Fico és Volodimir Zelenszkij első kétoldalú találkozója Ukrajnában.

Robert Fico az ukrán elnökkel tartott megbeszélése előtt a szlovák-ukrán határon António Costával, az Európai Tanács elnökével is találkozott, akivel a szlovák kormányhivatal sajtóosztályának közleménye szerint „a régió időszerű helyzetét érintő kérdésekről” beszélt, illetve tájékoztatta Costát nemrégiben megvalósított, Kínában tett látogatásáról is.

Forrás: hirado.hu

Nyitókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (j) Robert Fico szlovák miniszterelnököt fogadja Ungváron 2025. szeptember 5-én. Forrás: MTI/AP/Ukrán elnöki sajtóiroda

Kapcsolódó: