Se nem magyar, se nem rovásírás

Az őstörténet kutatói összedugták a fejüket, és számot vetettek azzal, amit tudnak, és amit nem.

Kitől örököltük a székely írást? Miért nem jó a „magyar rovásírás” elnevezés? Mi a kutatók legfontosabb feladata a közeljövőben?

2012. június 14-én az Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének Magyar őstörténeti témacsoportja a tanácstermében ülését tartott a székely írásról. Ezt az írást tudományos körökben mindig gyanakvás övezte, csupán két-három kutató foglalkozott vele behatóbban, utoljára 1915-ben adtak ki székely írással írt nyelvemlékeket összegző kötetben. Ettől függetlenül nagyon sokan a magyar múlt legfontosabb örökségének tartják. Mai divatja pedig erősen átpolitizált:az emberek többsége politikai szimpátia alapján dönti el, hogyan viszonyul hozzá.

Örökség, de kitől?

Sándor Klára előadásában először azt magyarázta el, miért kell éppen székely írásról beszélni. Ilyen emlékek kizárólag Székelyföldről származnak, nincs nyoma annak, hogy valaha a magyarság szélesebb körei használták volna. Rovásírásnak sem nevezhetjük, hiszen semmilyen fába vésett emléke nem maradt fenn az írásnak. A laikusok hajlamosak azt képzelni, hogy a rovásírás valamilyen külön írástípus, ráadásul több írásfajtát is rovásírásnak neveznek, és azt képzelik, hogy ezek egymásból fejlődtek. Ezek után ismertette a székely írás főbb jellemzőit és legfontosabb emlékeit.

Sándor Klára szerint a székely írás 13–14. századi emlékei bizonyítják, hogy a székely írás nem a humanisták találmánya, de tény, hogy Mátyás király udvarában vált divattá. Házi történetírója, Thuróczy János két, korábban össze nem függő motívumot kovácsolt eggyé: hogy a székelyek a hunoktól származnak, illetve hogy saját írásuk van. Később a székely írás identitásjelölővé és kuriózummá vált.

Sándor Klára végül azt állapította meg, hogy a székely írás a török népek körében használt sokféle írással állhat közeli kapcsolatban, de kialakulásának története még tisztázásra vár. De a tudománynak nem csupán ezzel kellene foglalkoznia, hanem azzal is, hogy miként vált a magyarságtudat meghatározó részévé, és ma milyen szerepet tölt be benne.

A legújabb emlékek

Benkő Elek előadásában a székely írás az utóbbi időben felbukkant emlékeiről beszélt. Különösen a 13–14. századi leletek jelentősek. Az emlékek száma elsősorban a középkori templomok, illetve falképeik feltárásának, restaurálásának köszönhetően növekszik. Ezek bizonyítják, hogy a székely írást nem a humanisták találták ki, de ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy az írás használata egy viszonylag szűk réteghz köthető.

Benkő hangsúlyozta, hogy a feliratok mellett azok régészeti–műemléki környezetét is vizsgálni kell. Emellett ideje lenne az ismert feliratok összegyűjtése és tudományos igényű feldolgozása.

Nem! Nyilatkozom!

A tudományos ülésen emellett egy nyilatkozatot is elfogadtak. Ebben leszögezték, hogy a székely írás kutatása komoly tudományos feladat, és hogy az írás nem lehet a 15. századi humanisták találmánya. Javasolják az ismert emlékek összegyűjtését, méghozzá az emlékek saját szemmel történő vizsgálata alapján.

Ezen kívül megállapítják, hogy a székely írás nemzeti örökségünk része, mai ismereteink szerint kizárólag magyar szövegek lejegyzésére szolgált. Ugyanakkor a székely írás sosem volt a teljes magyarság körében elterjedt írás. Az a megállapítás, hogy a mai folyamatok nem tartoznak a tudományra, különösen ellentmondásos annak fényében, hogy Sándor Klára éppen ezen folyamatok kutatását szorgalmazta. Tudomásul veszik, hogy bizonyos körök a székely írás megújításán és terjesztésén dolgoznak, de erről nem nyilvánítanak véleményt, mivel ez nem tudományos kérdés.

A résztvevők technikai kérdésben is véleményt nyilvánítottak. Szükségesnek tartották, hogy a Unicode-ban megkülönböztessék a székely írás történeti formáját a modernizált változatoktól, és külön tartományban kezeljék őket.