Szijjártó: Magyarország mindig kiállt Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett

„Minden korábbi képmutató vita zárójelbe került” az energiabiztonságot illetően az Északi Áramlat-2 nevű, Oroszországot Németországgal összekötő gázvezeték ügyében létrejött megállapodással – vélekedett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közleménye szerint, miután orosz kollégáját, Szergej Lavrovot fogadta Budapesten.

Szijjártó Péter arra az újságírói kérdésre válaszolt, amely szerint korábban folyamatos volt a szankciókkal való fenyegetőzés az épülő gázvezeték kapcsán,  mivel bírálói szerint az aláássa Ukrajna és Európa energiabiztonságát. Washington és Berlin között végül mégiscsak megállapodás született.

„Abból, hogy megegyezés született a vezető nyugati államok és Oroszország között, világosan látszik, hogy kölcsönösen előnyös energetikai együttműködés van a felek között. Ezek után pedig nem volna korrekt semmilyen szempontból egyes közép-, illetve délkelet-európai országokat fenyegetni azért, mert a saját nemzeti rendszereik korszerűsítésével egy másik szállítási útvonalat is kiépítenek” – közölte a tárcavezető  az újságírói kérdésre válaszolva.

Hozzátette, a magyar kormány stratégiai szempontból tekint az ügyre, ugyanis nincs nemzeti szuverenitás energiabiztonság nélkül, ezért a saját érdekeket kell előtérbe helyezni, ahogyan mások is teszik.

Afganisztánnal kapcsolatban Szijjártó hangsúlyozta, hogy a helyzet egyértelmű és komoly migrációs fenyegetést jelent, az onnan induló bevándorlók ugyanis gyakorlatilag akadálytalanul eljuthatnak Törökországig, onnan pedig már csak egy lépés a Nyugat-Balkán, majd még egy Magyarország déli határa.

Aláhúzta: Magyarország készen áll megállítani az esetleges migránsáradatot a határainál, de jobb lenne, ha erre távolabb kerülne sor.

A külgazdasági és külügyminisztert az ukrajnai helyzetről is kérdezték, erre válaszolva kiemelte, hogy „Magyarország mindig kiállt Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, ez soha nem volt kérdés”. Ugyanakkor rámutatott, hogy a szomszédos országban sérülnek a magyar és más nemzeti közösségek jogai, ami elfogadhatatlan, és Kárpátalján is folyamatosak a magyarok kárára elkövetett incidensek.

Szijjártó emellett kijelentette, hogy Magyarország tagja az Európai Uniónak, és az is marad, így abban érdekelt, hogy a közösség erős legyen, ennek mikéntjéről azonban vita van a kontinensen. Mint mondta, a kormány álláspontja szerint az EU akkor tud sikeres lenni, ha erős nemzetek alkotják, míg mások azt gondolják, hogy épp azok meggyengítésén keresztül vezet ehhez az út. Hangsúlyozta: az erről szóló vitában „hangsúlyosan részt fogunk venni”.

Forrás: mti.hu