Szijjártó: minden Irakban szolgáló magyar katona jól van

Minden Irakban szolgáló magyar katona jól van, a Honvédelmi Minisztérium és a vezérkar folyamatosan figyelemmel kíséri a kialakult súlyos helyzetet, és kész haladéktalanul végrehajtani bármilyen olyan műveletet, amelyet az Iszlám Állam elleni globális koalíció vezetői szükségesnek tartanak – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, Magyarország közel-keleti érdeke, hogy el lehessen kerülni a jelenlegi helyzet eszkalálódását, még súlyosabb konfliktussá alakulását.
Kiemelte, az iraki Erbílben található magyar főkonzulátus négy munkatársa szintén jól van, és az ő biztonsági helyzetüket is folyamatosan elemzik.

A Bagdadba akkreditált magyar nagykövet jelenleg Magyarországon tartózkodik, mivel a magyar nagykövetség működésének helyet adó brit nagykövetség részéről azt a kérést kapták, hogy ne térjen vissza állomáshelyére – fejtette ki a tárcavezető.