Sztepanov: Ukrajna elérte a harmadik hullám csúcsát

Ukrajna elérte a koronavírus-járvány harmadik hullámának csúcsát, fokozatosan stabilizálódik a helyzet, kevesebben kerülnek kórházba – jelentette ki Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter a keddi tájékoztatóján. Ugyanakkor kedden a megelőző napinál mintegy 3800-zal több, csaknem 11 700 új beteget és megint sok, több mint 450 elhunytat jegyeztek fel.

Sztepanov kiemelte, hogy az elmúlt hét alatt kétezerrel kevesebben kerültek kórházba, mint a megelőző héten. Hangsúlyozta továbbá, hogy az adaptív, azaz régiónként eltérő szabályozású karanténnak köszönhetően mostanra a járványhelyzet sokat javult az ország nyugati régióiban.  

A legtöbb új beteget Kijevből jelentették.

Az egészségügyi tárca vezetője a tájékoztatón bejelentette, hogy kedden megkezdik az oltást a kínai Coronavac elnevezésű vakcinával is, amelyből 1,9 millió dózist rendelt Ukrajna, és eddig 215 ezer érkezett meg. Szavai szerint először rendőrök, gondozásra szoruló mozgássérültek és paralimpikonok kapnak ebből az oltásból.

Ukrajnában eddig még csak az AstraZeneca licence alapján Indiában gyártott Covishield nevű vakcinával oltottak. Mostanáig 388 401-en kapták meg az oltást, közülük hétfőn 10 135-en.

Forrás: MTI