Tarasz Voznyak: A választó politikai kultúrája populista kínálatot szül

Aktuális-e demokráciáról beszélni Ukrajnában? Miért populisták a politikusaink? Ki a felelős mindazért, ami Ukrajnában történik? Az alábbiakban a Tarasz Voznyakkal, a „Ї” folyóirat alapító főszerkesztőjével, művelődéstörténésszel, fordítóval és publicistával a pravda.com.ua portál számára készült interjúból ajánlunk olvasóink figyelmébe néhány gondolatot, melyekből remélhetőleg választ kapnak a fenti kérdésekre is.

– Aktuális-e demokráciáról beszélni Ukrajnában, s mi jelent veszélyt a demokráciára?

– Először is, azt gondolom, hogy az országban szükség van a demokráciára, mert Ukrajna sokszínű, különböző lakossági csoportokkal, akiknek eltérőek a prioritásaik, s ha nem egyeznek meg egymással, ha nem megy végbe egy demokratikus folyamat, akkor Ukrajnának nem lesz esélye egységes politikai képződményként.

Másodszor, ami a veszélyeket illeti: A demokráciát fenyegető veszélyek elvben az egész világon, így Ukrajnában is azonosak. A legnagyobb közülük nem annyira egy autoritarista vagy diktatórikus rezsim hatalomra kerülése, mint inkább a demokrácia elfajzása, aminek a tanúi lehetünk jelenleg Ukrajnában.

Ez valójában egy betegség, amelytől a demokrácia állandóan szenved. Erősen leegyszerűsítve: a nép, a demosz bizonyos körülmények között tömeggé alakul át, s magához hasonlóakat kezd megválasztani. A magához hasonló emberek pedig nem a legkiválóbbak, átlagos képességekkel, felfogással stb. rendelkeznek.

Tulajdonképpen ezt figyelhetjük meg, ha megvizsgáljuk a Legfelsőbb Tanács minőségi összetételét. És nem csupán a Legfelsőbb Tanácsét, hanem annak a rétegnek a minőségét is, amelynek aktívan részt kell vennie napi valóságunk alakításában. Ez a minőség minden alkalommal szerényebb. És ez nem csak ukrán betegség, a világ politikai vezetőiről is elmondható – Európában vagy éppen az Egyesült Államokban ugyanilyen tendenciákat tapasztalunk.

– Miért nem működnek Ukrajnában 20 éve a demokratikus mechanizmusok?

– Nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem működnek. Olyan mértékben működnek, amennyire azt népünk politikai kultúrája engedi. Valamiért az az illúziónk, hogy a mi népünk demokratikus, tiszta és pelyhes, de valamely gonosz, ellenséges ármányok és intrikák nem engedik kibontakozni a jó természetünket.

Alaposan meg kell figyelni a népet, hogy meglássuk önmagunkat. Úgy gondolom, hogy a demokratikus folyamatoknak az ukrán társadalomban megfigyelhető problémái, hiányosságai, egy helyben toporgásai jelentős mértékben társadalmunk természetéből fakadnak. Nézze meg, miként funkcionál a demokrácia a balti országokban vagy a közvetlen szomszédunkban, Lengyelországban, esetleg valahol máshol.

Tekintettel arra, hogy ott a kultúra és az öntudat némileg eltérő, ezek a mechanizmusok működnek. Nálunk viszont nem. Valószínűleg jó úton járunk, de kicsit lemaradva. Mindazonáltal ez nem azt jelenti, hogy a folyamat ne menne végbe. Igen, jó volna, ha kicsit gyorsabban haladna, de sajnos úgy halad, ahogy tekintettel lehetőségeinkre és belső lényegünkre.

– Milyen politikai projektek lehetnek aktuálisak ma Ukrajnában? Az ukránoknak nincsenek politikai meggyőződéseik, populista beállítottságú politikusokat választanak, akiknek szintén nincsenek politikai nézeteik.

– Éppen az a probléma, hogy a választó politikai kultúrája populista kínálatot szül. Nem volna ilyen, ha nem ezt igényelné a mi választónk, a mi népünk. Ha egy politikus az Egyesült Államokban vagy Németországban ígérne tejjel-mézzel folyó Kánaánt, a választók egyszerűen nem hinnének neki.

Nem a populisták, hanem a társadalmi igény az oka annak, hogy ilyen kínálat jelenik meg egy posztkommunista országban, ahol az emberek arra várnak, hogy minden csak úgy az ölükbe hulljon, esetleg a kommunista párt, Kim Ir Szen vagy valamelyik populistánk ajándékozza meg őket.

A társadalom továbbra sem szűnt meg olyan társadalomnak lenni, amely a nagy megmentőre vár, akár Nagy Ökölvívónak, akár Nagy Fehér Anyának hívják. Mert a nép nem akarja a maga kezébe venni a sorsát, azt szeretné, ha ezt valaki más tenné meg helyette. Ezért nem kell a populisták szemére vetni, hogy kihasználják ezt a helyzetet – amíg a társadalomban meglesz az igény, élni fognak vele. A mi társadalmunk egyszerűen infantilis.

Társadalmunk három csoportra oszlik: az emberek legnagyobb része, valószínűleg mintegy 90 százaléka szegény, illetve nagyon szegény. Mintegy nyolc százalékuk sorolható a középosztályhoz. És van néhány tucat család, akik az ukrán tulajdon 99,9 százalékát birtokolják.

Nos hát ez a néhány család „birtokolja” a Legfelsőbb Tanácsot és az egész hatalmat ebben az országban. A középosztálynak semmije sincs, a nincsteleneknek pedig még kevesebbjük van. Ezt a monopóliumot meg kell törni. Számomra egy olyan politikai projekt lenne a legérdekesebb, amely szétverné az oligarchikus klánok monopóliumát Ukrajna Legfelsőbb Tanácsában, ahol a 450 képviselőből 450 őket képviseli. Egy olyan projekt lehetne ez, amelyet az érdekeit tudatosító középosztály fogalmazna és szólaltatna meg, s amely mellett kiállna a politikai küzdelem folyamatában.

– Jogos-e a jobb- és baloldalra való felosztás a világon és Ukrajnában? A posztmodern korszak politikája arra tanít bennünket, hogy nincs „jobb” és „bal”, hanem „fent” és „lent” van.

– Nálunk nincsenek jobboldali és baloldali politikusok, csak olyanok, akik az oligarchikus klánokat képviselik, s jobb- vagy baloldali retorikát alkalmaznak. Nekik mindegy, hogy milyen retorikát használnak, a lényeg, hogy megvédjék a nagy oligarchikus csoportok érdekeit.

Meggyőződésen, hogy az ellenzék és a hatalom eltérő retorikájuk ellenére – sajnos – lényegében egyaránt társadalmunk legtehetősebb rétegeinek képviselői, ami túlzás. Nem azt mondom, hogy a tehetős rétegeknek egyáltalán nem kellene létezniük, de nem birtokolhatják az összes helyet a parlamentben.

Nincs még mindenki tudatában annak, hogy valójában kit képviselnek a képviselők. Vegyük bármelyik frakcióját a parlamentünknek, például a kommunistákat. Sajnos, ők nem képviselik a jelenkori proletárok érdekeit, mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy napjaink oligarcháinak érdekeit védik. Vagy a szocialisták. Ugyanazoknak az oligarcháknak az érdekeit védik. A többiekről nem is szólva. Az általuk használt retorika viszont különböző: kommunista, nacionalista, demokrata – akármilyen lehet, csak a mi győzzünk. Hát győznek is.

– Mi az aktuálisabb Ukrajna számára: a tiltakozó mozgalmak, vagy az alulról szerveződő civil egyesülések, melyek célja az állami funkciók másolását szolgáló rendszerek létrehozása?

– Mi a fontosabb: a só vagy a cukor? Mindkettő fontos. Minden lehetséges úton el kell indulni.

– Létezik-e a nyelvkérdésnek olyan megoldása, amely az ukrán és az orosz nyelvű ukrajnaiakat egyaránt kielégítené?

– Létezik. Azzal a feltétellel, hogy ezt a kérdést sem a belpolitikai küzdelmekben, sem a külpolitikai manipulációkhoz nem fogják felhasználni. Ukrajnában az eltérő nyelvű ukránok így vagy úgy mindig kompromisszumra jutnak.

Az ukrán nyelvű ukránok többsége egyben orosz nyelvű is. El kell érni, hogy az orosz nyelvű ukránok 100 százaléka egyben ukrán nyelvű is legyen. Ennyi lenne a megoldás. Csodás tudni mind a két nyelvet. Három nyelvet tudni – még jobb!

A probléma tulajdonképpen abban áll, hogy országunkon kívüli, részben pedig azon belüli erők manipulálnak ezzel a kérdéssel, s egyszerűen azt akarják, hogy az orosz nyelvű ukránok semmilyen más nyelvet ne ismerjenek az oroszon kívül. Mert az ukrán nyelvű ukránok számára semmilyen problémát nem jelent, hogy mindegyikünk beszél oroszul is.

– Létezik-e politikai felelősség? Hogyan lehet érvényesíteni a felelősség elvét a politikusok vonatkozásában?

– A politikai felelősséget elsősorban az ukrán népnek kell vállalnia, ám az, hogy populistákat választ meg, akik már holnapra jobb életet ígérnek, esetleg egyik vagy másik politikus ezer hrivnyájáért adja el magát, felelőtlenség, elsősorban a nép felelőtlensége. Amíg a nép nem kezd el önmagáért felelősséget vállalni, addig valamennyi politikus követi a példájukat, és becsapja őket. Nem a politikusokkal van baj, hanem a néppel.

– Milyen álláspontot kell elfoglalnia a választásokon az ukrán értelmiségnek – maradjon ki a „csetepatéból”, vegyen részt abban valamelyik oldalon, esetleg maga is induljon?

– Mindenkinek a maga nevében kell meghoznia a döntést. A választásokon való részvétel vagy a távolmaradás egyéni döntés. Természetesen aktív álláspontra kell törekedni, azaz különböző formákban részt kell venni a választásokon. De a választásokon való részvétel nem feltétlenül a jelöltséget jelenti, léteznek más lehetőségei is a politikai folyamatokban való részvételnek, az azokra való befolyásgyakorlásnak. (…) A legfontosabb a párbeszéd fenntartása. Elképzelhető, hogy talán még csak nem is párbeszédre, hanem társadalmi vitára van szükség arról, miként használható fel a Legfelsőbb Tanácsnak nevezett eszköz Ukrajna jövőjének megalkotására.

– Nem gondolja, hogy az országban kialakult politikai helyzetről folyó vitákban túl sok az egyszerűen destruktív, sehová sem vezető kritika?

– Néha bizonyos struktúrákat le kell rombolni, vagy végérvényesen el kell rohadniuk. Nem mindent adatik megreformálnunk, nem mindig adatik meg, hogy valamit konstruktívan helyreigazítsunk. Úgy gondolom, hogy némely politikai közegeknek diszkreditálódniuk kell. Aminek el kell rohadnia, annak el kell rohadnia, és mindenkinek látnia kell, hogy az rohadt. (…)

hk
Kárpátalja