Ukrajna vörös és zöld átkelési zónákra osztaná a külföldről érkező személyeket

Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium veszélyesre és biztonságosra osztaná az országokat a világjárvány ideje alatt, s ettől függően engedné be a külföldről érkező személyeket Ukrajna területére. A hírt Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter jelentette be egy sajtótájékoztatón.

A miniszter elmondta, hogy Ukrajna folyamatosan tanulmányozza más országok hozzáállását e kérdést illetően. Hozzátette azt is, hogy figyelembe fogják venni azon országok intézkedéseit ezzel kapcsolatban, melyek visszaállítják a határforgalmat Ukrajnával.

„Jelenleg az érkezési lehetőségeket vizsgáljuk, vörös és zöld zónákat alakítunk ki. A vörös zónába azokat az országokat soroljuk majd, ahol a járványhelyzet súlyosabb, mint Ukrajnában. A zöld zónába pedig azokat, ahol Ukrajnához hasonló, vagy jobb helyzet figyelhető meg. Ezek az előzetes terveink, később meghozzunk az ezzel kapcsolatos rendeleteket. Úgy véljük, hogy a vörös zónából érkező személyeket 14 napos obszervációba vagy házi karanténba helyezzük. A zöld zónából érkezőktől nem várjuk majd el az önelszigetelődést” – közölte a miniszter.