Zelenszkij: a háború csakis Ukrajna teljes felszabadításával ér véget

Ukrajnának vissza kell szereznie minden megszállt területét, és csakis ezután lehet a háború végéről beszélni – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán az amerikai Harvard Egyetem diákjaival és tanáraival videóösszeköttetés útján folytatott beszélgetésében, amely szerdán jelent meg hivatalos honlapján.

Szavai szerint ha ugyanis Ukrajna úgy kötne békét, hogy valamely területének hovatartozása nem tisztázott, vagy továbbra is orosz kézen marad, egy ilyen kompromisszum azzal járna, hogy Oroszország bármikor ismét megkísérelheti Ukrajna megszállását.

Az ukrán déli műveleti parancsokság szerdán arról számolt be, hogy 58 orosz katonát, egy harckocsit és 77 egyéb katonai járművet semmisítettek meg az elmúlt nap alatt a déli régiókban.

Natalija Humenyuk, a dél-ukrajnai műveleti parancsnokság sajtóközpontjának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az orosz csapatok sehol sem haladnak előre a térségben, és nem képesek támadó műveleteket végrehajtani.

Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentésében azt írta, hogy előző nap Oroszország mintegy négyszáz katonát, egy repülőgépet és 12 drónt veszített, valamint az ukrán erők megsemmisítettek a levegőben egy robotrepülőgépet. A jelentésben kiemelték, hogy a legsúlyosabb veszteségeket az orosz erők Kramatorszknál és Donyeck irányában szenvedték el. A vezérkar adatai szerint eddig már több mint 58 ezer orosz katona halt meg Ukrajnában. Az ukrán erők megsemmisítettek egyebek mellett 262 orosz repülőgépet, 2312 harckocsit és 1381 tüzérségi rendszert.

A vezérkar közleményében kitért arra, hogy tudomásuk szerint Oroszország kiképzés nélküli, illetve elítélt hadkötelesekkel tölti fel Ukrajnában harcoló állományát.

A brit hírszerzés legutóbbi jelentésében – amelyet az Ukrajinszka Pravda szemlézett – azt írta, hogy az ukrán csapatok fokozták offenzívájukat az ország északkeleti részén, Oroszország pedig a Bahmut elleni sikertelen előrenyomulási kísérletekkel egy időben megerősítette a luhanszki régióban az általa megszállt terület védelmét. “Az elmúlt napokban Ukrajna fokozta támadó műveleteit az ország északkeleti részén. Az egységek lassan haladnak előre legalább két irányban keletre az Oszkil és a Sziverszkij Donec folyók vonalától, ahol megszilárdították pozícióikat a hónap elején indított offenzíva óta” – írta a brit hírszerzés. A brit védelmi minisztérium megjegyzi, hogy Oroszország valószínűleg amiatt erősített meg katonai jelenlétét a luhanszki régióban, mert az ukrán offenzíva a megye egy részét is fenyegeti éppen az Oroszországhoz való csatlakozásáról szóló “népszavazás” idejében.

A brit hírszerzés kiemelte, hogy heves harcok folynak Herszon megyében is, ahol a Dnyeper (Dnyipro) folyó jobb partján álló orosz erők továbbra is sebezhetőek. “Emellett Oroszország folytatja sikertelen előrenyomulási kísérleteit a Donyec-medencében található Bahmut térségében, annak ellenére, hogy erős nyomás nehezedik az északi és déli szárnyára” – írta a hírszerzés, hozzátéve, hogy ennek valószínűleg politikai okai vannak.

Forrás: mti.hu

Nyitókép: president.gov.ua