„A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng átadása” – Befejeződött a IX. Beregszászi Népzenei és Néptánctábor

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében immár kilencedik alkalommal rendezték meg a beregszászi népzenei és néptánctábort július 22-26. között. A táborba elsősorban olyan tanulók jelentkezését várta az alapítvány, akik vonzódnak a néptánc és népzene iránt, s már betöltötték a 9. életévüket. Jelentkezni 2018. november 7. és 2019. június 3. között volt lehelősége az érdeklődőknek, mely idő alatt összesen 74 gyerek nyújtotta be jelentkezését.

A július 22-én induló IX. Beregszászi Népzenei és Néptánctábor foglalkozásainak helyszíne többnyire a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola volt, ahol 65 lelkes táncos lábú fiatallal magyarországi és hazai szakképzett oktatók foglalkoztak. A gyerekek a hét folyamán a népzene és néptánc oktatáson kívül részt vehettek számos kézműves-foglalkozáson, ahol lehetőségük nyílt gyöngyöt fűzni, quillingezni, korongozni, agyagozni, makramézni. Ezen kívül közös sütögetést is tartottak a héten több alkalommal is, ahol a gyerekek fánkot készítettek, majd közösen el is fogyasztották az elkészült finomságokat. Mindezen foglalkozásoknak a Nagyberegi tájház adott otthont.

A tábor záróünnepségét 2019. július 26-án rendezték meg, melyet megtisztelt jelenlétével Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója, Kepics Andzselika, a tábor szakmai referense, valamint a gyerekek szülei, rokonaik és barátaik.

Váradi Natália irodavezető köszöntőjében elmondta, hogy a hagyomány az, amire építeni lehet a jövőt, ahogy azt elődeink tették. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy mennyire fontos, hogy a felnövekvő nemzedék is megszeresse, magáénak érezze értékeinket, hogy ők is tovább vihessék azokat, hiszen Mórusz Tamás szavaival élve: „A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása.” Hangsúlyozta, hogy a kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának. Örömét fejezte ki az iránt, hogy a táborban számos szakember segített a gyerekeknek, hogy a héten tanultakból egyfajta műalkotás válhasson.

A köszöntő beszédet követően elkezdődött a tábor záróünnepsége, amelyen a részt vevő gyerekek a hét folyamán elsajátított produkcióikat mutatták be, a többi között szatmári, kalocsai és bukovinai táncokat, gömöri népdalokat, népi játékokat.

A tábor megvalósulását a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola támogatta.

 

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány