A Katolikus Karitász több mint háromszáz magyar gyermek iskolakezdését segíti Kárpátalján

Szerző: | 2019.08.28., 12:51 | Oktatás

Fotó: Katolikus Karitász/Illusztráció

Több mint háromszáz magyar gyermek iskolakezdését támogatja idén táskákkal és tanszerekkel Kárpátalja 13 településén a Katolikus Karitász, amely 36 kisdiáknak adott át ünnepélyes keretek közt iskolatáskákat és taneszközöket szerdán Kőrösmezőn.

A Kárpátalja legtávolabbi, magyarok által is lakott hegyvidéki településének magyar iskolájában és óvodájában tartott átadási ünnepséget követően Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója az MTI érdeklődésére telefonon elmondta: a segélyszervezet idén is kiterjesztette Kárpátalja magyarlakta településeire a Legyen öröm az iskolakezdés a határontúli magyar kisgyermekek számára is! elnevezésű programját, hogy elsősorban azokon a családokon segítsen, amelyekben a súlyos ukrajnai gazdasági és szociális helyzet miatt nagy gondot jelent a gyermekek beiskolázása.

“Több mint 300 gyermeknek hoztunk iskolatáskákat, tanfelszereléseket, amelyeket 13 településre juttattunk el a kárpátaljai Karitász szervezet segítségével” – tette hozzá, megjegyezve, hogy a helyi Karitász szervezet és az érintett iskolák pedagógusainak vannak pontos információi arról, kiknek van legnagyobb szükségük a támogatásra.

Emlékeztetett arra is, hogy tavaly 370 kisdiák iskolakezdését támogatták 11 kárpátaljai szórványtelepülésen.

Az országos igazgató jelezte, az iskolakezdést támogató segélyakció részeként Kőrösmezőn 36 kisdiák vehetett át táskákat és taneszközöket a Katolikus Karitásztól. Elmondása szerint az adományok az augusztus 1-jén meghirdetett Legyen öröm az iskolakezdés! segélyakció során és a 1356 adományvonalra érkezett hívásoknak köszönhetően gyűltek össze.

Écsy Gábor elmondta, hogy a Katolikus Karitász iskolakezdést segítő akciója szeptember 15-ig tart.

Вшанували пам’ять жертв радянського авіаудару 1944 року

Вшанували пам’ять жертв радянського авіаудару 1944 року

На військовій частині громадського кладовища м. Берегово та залізничній станції міста вшановували пам’ять жертв радянського авіаудару 1944 року 9 жовтня. Спочатку гості зібралися на громадському кладовищі та поклали вінки на честь жертв. Після цього захід, в організації ГО “Про Культура Субкарпатика”продовжили на залізничній станції. Матяш Сіладі, генеральний консул Консульства Угорщини в...

Pin It on Pinterest

Share This