A középiskolai oktatás jövőjéről tárgyalt az oktatási minisztérium

Az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium a középfokú oktatás jövőjével foglalkozó országos tanácskozást tartott május 27-én – közölte a minisztérium sajtószolgálata.

A megbeszélésnek több mint háromszáz résztvevője volt a különböző megyékből. Jelen volt Pavlo Poljanszkij oktatásügyi miniszterhelyettes és Lilija Hrinevics, a Legfelsőbb Tanács oktatásért és tudományért felelős bizottságának vezetője is.
Pavlo Poljanszkij szerint napjainkban az oktatási minisztériumnak két fő célja van: a minőségi képzés biztosítása és a jövőbeni változtatások kidolgozása. Elmondása szerint a minisztérium érdekelt abban, hogy a közösséget is bevonja a tárgyalásokba, hogy a kérdéseket közösen vitassák meg és döntsenek felőlük.
A rendezvény résztvevői megvitatták a tantervi változtatásokkal, a tankönyvek kiválasztásával, az állami összegző atesztációval, az oktatási intézmények akkreditációjával, az iskolai nyári táborok jelentőségével és a magánoktatás támogatásával kapcsolatos javaslatokat.
Tárgyaltak továbbá a 12 évig tartó középiskolai képzés kérdéséről is.
Javasolták a katonai ismeretek tantárgy óraszámainak növelését, tantervének változtatását, az etika és a hittan tantervbe iktatását. Ajánlották, hogy az iskolák igénye és feltételei szerint oktassák a kötelező második idegen nyelvet, illetve változtassák meg hetedik osztályban az algebra- és mértanórák elosztásának arányát.
Pavlo Poljanszkij elmondása szerint feloldják a 2012 előtt nyomtatott tankönyvek használatának tilalmát, a tananyag kiválasztása pedig a pedagógusok hatásköre lesz.
Lilija Hrinevics elmondta, hogy jelenleg is folyik az európai normákhoz igazodó oktatásügyi törvényt kidolgozása egy versenyképes ukrán oktatási rendszer érdekében.
Az osvita.com nyomán.