Amikor élmény a tudomány – Természetvédelmi és Természetismereti Tábor Nagydobronyban

Idén 18. alkalommal rendezte meg gyermekeknek szóló Természetvédelmi és Természetismereti Táborát a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ). A július 23–28. között zajló egyhetes program kiváló alkalmat kínál a résztvevőknek arra, hogy játékos formában foglalkozzanak a természettudományokkal, és alaposabban megismerjék szülőföldjük növény- és állatvilágát.

Molnár Attila táborvezető, a budapesti Állatorvostudományi Egyetem doktorandusza hírportálunknak elmondta: az immár nagy hagyományokkal rendelkező tábor megálmodója és elindítója Kohut Erzsébet, a beregszászi főiskola Biológia és Kémia Tanszékének tanszékvezető-helyettese, aki előadótanárként jelenleg is részt vesz a tábor munkájában. Rajta kívül hat tanár, számos meghívott kutató és egy nyolcfős, főiskolai hallgatókból álló nevelői gárda gondoskodik a változatos programokról.

Idén 42 gyerek jelentkezett a táborba, többségük az Ungvári és a Beregszászi járásból érkezett. Örömteli, hogy sok köztük a visszatérő résztvevő. A természetismereti tábor népszerűsége jól mutatja, hogy a kötetlenebb formájú és gyakorlatközpontú ismeretterjesztés vonzóvá teszi a tudományokat a gyerekek számára.

A tábor programjainak java része a szabadban zajlik, a táborvezető szerint a változatos élővilágú Nagydobronyi Vadvédelmi Rezervátum ideális helyszín a terepfoglalkozásokhoz. A táborozók az elmúlt napokban egyebek mellett vízminőség-vizsgálatot végeztek a vízi makrogerinctelenek azonosítása által, valamint gyakorolták az erdei terepen való tájékozódást térkép és iránytű segítségével. A szúnyogcsípés-vizsgálat szórakoztató formában ismertette meg a gyerekeket a tudományos kísérletek módszertanával, és volt fenolftalein-háború is, amely lényegében a paintball teljesen veszélytelen, kis tudósokra szabott változatának felel meg.

A nevickei várban tett kirándulás során a táborozók megvizsgálták a várdomb növényvilágát, és összehasonlították azt a nagydobronyi erdei flórával.

A következő napokban a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őrei, ornitológusai látogatnak el a természetismereti táborba, hogy a madárgyűrűzés elméletével és gyakorlatával ismertessék meg a gyerekeket. Emellett lesznek még további kémiai kísérletek, különböző terepfoglalkozások, csillagvizsgálat, íjászat, valamint sokféle szellemi vetélkedő és ügyességi verseny.

A foglalkozások vezetői a tábor ideje alatt játékpénzzel, ún. fabatkákkal honorálják a résztvevők aktivitását. Az összegyűjtött összeget a kis természetbúvárok játékokra és írószerekre válthatják a tábor zárónapján.

Hidi Tünde
Kárpátalja.ma