Autista gyerekekről az óvodában és az osztályközösségben

Szakmaközi teadélutánt szervezett a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) március 18-án. A szervezet a Health4all! program keretén belül óvodapedagógusok, alsós tanárok és tanítók számára rendezte meg az eseményt, hogy segítséget nyújtson a megkülönböztetett bánásmódot igénylő gyerekek megismerésében és nevelésében. A program hiánypótlónak mondható, hiszen nagy volt az érdeklődés az óvodapedagógusok és tanítók részéről. A karanténintézkedések miatt csak korlátozott számban lehettek jelen a résztvevők, de lehetőség volt az online kapcsolódásra is.

Makuk János, a BJMSZ elnöke köszöntőjében elmondta, egyre nagyobb igény van a speciális nevelési igényű gyermekek kezelésére, fejlesztésére, hisz a nem megfelelő hozzáállás, esetleg a viselkedésük ismeretének hiánya komolyan megnehezíti a pedagógusok és a csoport- vagy osztálytársak mindennapjait is. A szervezet elnöke mesélt a Health4all! program keretén belül megvalósuló fejlesztésekről, valamint a jövőbeli tervekről is: a rendszeres szűrések és fejlesztések mellett szeretnének szakmai délutánokat szervezni a nehezen nevelhető gyermekek megismerésének témakörében, segítséget nyújtva szülőknek, óvodapedagógusoknak és tanítóknak.

A tegnapi program fő témája az autizmus spektrumzavar volt, melyről a szeretetszolgálat által felkért fejlesztőpedagógus tartott előadást. A szakember kiemelte: a pedagógusoknak meg kell ismerniük az autista gyerekek viselkedésének jellemzőit, alkalmazkodni hozzá és személyre szabott módszereket alkalmazni az oktatás-nevelés során, mert ezzel megkönnyíthetik a saját és az osztálytársak mindennapjait is. Az előadás során megismerhettük a spektrumzavar jellemző tüneteit, viselkedési formáit, megtudhattuk, mire kell odafigyelni az autista gyermekekkel való munka során.

Az előadás után az érdeklődők feltehették kérdéseiket a helyszínen és az online felületen egyaránt. A nagyszámú kérdésre az előadó és Hnatik Tünde, Health4all! program kommunikációs menedzsere válaszoltak. A visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy a program nagyon hasznos volt és sok segítséget nyújtott azon pedagógusoknak, akiknek osztályába/csoportjába autista gyerekek járnak, valamint a résztvevők egymásnak is tudtak hasznos információval szolgálni.

Makuk János elmondta, a későbbiekben rendszeresen szeretnének hasonló szakmaközi teadélutánokat szervezni, melyek során a nehezen nevelhetőség egy-egy specifikus esetét vitatják meg.

A programokról és fejlesztésekről a szeretetszolgálat Facebook-oldalán, valamint a https://health4all.org.ua/ weboldalon kaphatnak információt az érdeklődők.

Kárpátalja.ma