Gólyaavató ünnepség a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében

Második alkalommal szervezett gólyaavató ünnepséget a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének diákönkormányzata. Az első évfolyamosok tiszteletére rendezett mulatságot október 20-án délután tartották. A diákönkormányzat tagjai, a felsősök és a gólyák is hetek óta nagy izgalommal készültek az alkalomra, amelyen a felsősök ünnepélyesen diáktársakká fogadják az első évfolyamos gólyákat, nem utolsósorban pedig mindannyian kikapcsolódhatnak, együtt ünnepelhetnek.

Az ünnepséget Soós Katalin, az intézmény igazgatónője nyitotta meg. Beszédében kiemelte, a tavalyi gólyaavató hagyományt teremtett, egy olyan esemény hagyományát, amelynek keretében a felsősök befogadják a gólyákat. Ettől kezdve együvé tartozik az intézet minden diákja, egy csapatban játszanak, erősíteniük, segíteniük kell egymást, s együtt vinni tovább az intézmény jó hírét. A közelgő 56-os forradalmi megemlékezésre utalva az igazgatónő arra intette a diákságot, legyenek méltóak a szabadságért küzdő elődökhöz.

Az elsősök csoportonként adták elő bemutatkozó műsorukat, tanúbizonyságot tettek jó humorukról, tánc- és énektehetségükről. A gólyák műsora után a felsősök által előkészített játékok következtek, a többi között karaoke, szerelemvallás, csoportos tánc- és más kreatív, a közönség arcára mosolyt csaló programok. Az est főszereplői, az elsősök, megküzdve a kezdeti megilletődöttséggel és zavarral, sikeresen birkóztak meg az előttük álló feladatokkal.

113141_1

Mind a diákság, mind a tanáraik igen jól szórakoztak a műsor során, az est valódi felüdülést jelentett, vidám színfoltot az állandó tanulásban, készülésben. Az alkalom állófogadással, majd táncmulatsággal zárult. A szakképző intézet diákönkormányzata ismét bebizonyította, méltó a diákság bizalmára és támogatására.

Sponták Szabina

Kárpátalja.ma