Idegenvezetői továbbképzést szervezett a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács

Szerző: | 2020.07.28., 10:02 | Oktatás

Fotó: Varju Zoltán

A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács július 23-án harmadik alkalommal szervezett idegenvezetői továbbképzést munkatársai és az érdeklődők számára.

A 12 fő részvételével megtartott egynapos program fő állomásai a nagybereznai járási Csillagfalva (Knyahina), Patakófalu (Sztuzsicja) és Malomrét (Zsornava) településeinek látnivalói voltak.

Az Ungvártól 58 km-re, az Ungi Nemzeti Természetvédelmi Park területén fekvő Csillagfalva nevének alapjául az ott 1866. június 9-én lehullott 300 kilogrammos meteorkő szolgált.

A településről Horváth Zoltán idegenvezető irányításával gyalog tette meg az utat a társaság a természeti látványosság helyszínéig. A piros sávjelzéssel kijelölt turistaútvonalon haladva nyolc km-es út várt rájuk. A túra alatt megtapasztalhatták az ősbükkös szépségét, elhaladtak a Sztinka (1092 m) hegygerince mellett, miközben csodás panoráma nyílt a Róna-havasokra, az Osztra Hora kettős csúcsára és a Pikujra.

Így érték el a meteorit becsapódásának helyszínét, melyet emléktábla jelöl. Rövid pihenőt követően a túra Patakófalu irányában folytatódott. Kárpátalja legészakibb települése az ukrán–szlovák–lengyel hármashatárnál, a kék Beszkidek lábánál, a Sztuzsicsanka-folyó sekély völgyében fekszik. A község egyik nevezetessége az a tölgyfa, melynek korát több mint ezer évre becsülik, s melyet a helyiek „Nagyapónak” hívnak.

A képzés résztvevői itt buszra szálltak, és Malomrét felé vették az irányt. A település határában található bunkerek felkeresése volt a következő cél.

A második világháború alatt Magyarország Árpád-vonal néven egy védelmi rendszert épített ki az Északkeleti- és Keleti-Kárpátok hegyvidékein. Ennek részét alkotta a Malomrét–Viharos völgyzár. A Malomrét melletti dombon nyolc, a környéken pedig további kilenc bunker maradványai vannak. Ezeket valószínűleg a szovjetek robbantották fel.

A malomréti domb aljánál, az Ung-folyóban harckocsitorlaszként szolgáló gúlák találhatóak.

A malomréti völgyzárnál egy úgynevezett ökológiai ösvényt alakítottak ki, mely felvezet a hegyoldalban lévő bunkerekhez. A tájékozódást új, háromnyelvű táblák segítik. Mindezt Bíró András idegenvezető tolmácsolásában tudhatták meg a jelenlévők.

További információkkal szolgált a védelmi rendszerről Nagy Sándor idegenvezető, aki egy Kárpátalján szolgált, s a bunkerek kiépítésében részt vett magyar katona visszaemlékezéseit osztotta meg a társasággal.

A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács a közeljövőben újabb utat tervez a szakemberek számára, hogy azok tovább bővítsék ismereteiket.

Marosi Anita
Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This