Kárpátaljai fiatalok vehették át okleveleiket a Mátészalkai Szakképzési Centrumban

A kárpátaljai magyar fiatalok szakmához jutását segítő képzési program bizonyítványátadási ünnepségét tartották a Mátészalkai SZC Déri Miksa Technikum és Szakképző Iskolában június 9‐én. Idén 80 fiatal vehetett át szakképzési oklevelet, melyből 69‐en a Nagydobronyi Szakképzési Központ diákjai. A  hallgatók villanyszerelő, szakács, fodrász, kozmetikus, autószerelő és hegesztő szakon fejezték be tanulmányaikat.

Az intézményben 2019 óta képzenek kárpátaljai magyar diákokat.

– Egy jó szakma felér egy diplomával – mondta dr. Szili Katalin határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott. Hangsúlyozta, hogy a képzés fő célja a fiatalok szülőföldön való megmaradásának biztosítása és identitásuk megőrzése. Egy korábbi felmérés szerint azok, akik szakképzésben szeretnének részesülni 30 kilométeres körzetben keresték a lehetőségeket. Ezért alakítottak ki olyan centrumokat, amelybe Nagydobrony, Tiszapéterfalva és 2019ben Mátészalka is bekapcsolódott.

Fotó: MTI

Szili Katalin emlékeztetett arra, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2015 óta közel 1,7 milliárd forintot biztosított többek között az intézmények működtetésére, beruházásokra, hallgatói támogatásokra Kárpátalján.

Dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi‐főiskola elnöke felszólalásában elmondta, hogy a szakképzés 30 éves álmuk volt és hosszútávra terveznek. Fő feladatuknak tekintették, hogy szakmát adjanak a fiataloknak, hisz a kárpátaljai magyar diákok egy része, ha akarna sem tudna magyar nyelven tanulni, hisz a szakképzési intézményekben csak ukrán nyelven folyik az oktatás. Továbbá a felsőoktatásból is kimaradnak, mert nem tudják letenni az ukrán emelt szintű érettségit, így nagyon sok tehetséges fiatal külföldön keresi a boldogulást. Külön örömét fejezte ki a magyar államnak, hogy támogatásukat adták és mindenben segítették a szakképzés létrejöttét.

Az elnökasszony hangsúlyozta, hogy a telephelyeket úgy igyekeztek létrehozni, hogy az Kárpátalja minden térségét befedje – a régi felosztás szerint Ugocsa, Bereg, Ung és Máramaros. Visken ugyan hiányzik még egy kihelyezett tagozat, azonban, ha sikerülne megvalósítani, akkor az oktatási hálózat fontos láncszeme kerülne a helyére és épülne ki anyanyelven.

Útravalóul Kölcsey szavait idézte a fiatalokhoz: „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!”

Az ünnepség végén a diákok átvehették okleveleiket.

Kárpátalja.ma