Kárpátaljai magyar iskolák központi tanévnyitó ünnepsége Tiszapéterfalván

A Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ) megtartotta tanévnyitó ünnepséget 2020. szeptember 5-én Tiszapéterfalván. Az alkalmat Seres János, a Péterfalvi Református Líceum lelkészigazgatója nyitotta meg és házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. Isten iránti hálával tekintett vissza a kezdetekre és a líceum immár 25 éves múltjára. A pedagógusokat pedig arra biztatta, hogy Isten segítségével küzdjék le az előttük álló „Góliátokat”, nehézségeket.

Ezt követően, egy áhítat keretén belül az igét Zán Fábián Sándor a Kárpátaljai Református Egyház püspöke hirdette, aki három imatémát bízott a pedagógusokra. Kérte a tanárokat, imádkozzanak azért, hogy a diákok megérthessék őket, kérjék az Urat, hogy a rájuk bízott gyermekekben megszülessen az értelem iránti vágy, és fohászkodjanak Isten félelemért, mert „… az Úrnak félelme, az ismeret kezdete.” (Példabeszédek 1,7a).

Az ünnepség folyatatásaként a jelenlévők elénekelték állami és nemzeti Himnuszunkat, majd dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke tartotta meg ünnepi beszédét, melyben tájékoztatta a jelenlévőket az elmúlt évi munkálatokról. Beszámolt többek között az online oktatást segítő kurzusokról, óvodák és elemi iskolák átadásáról, tanintézmények felújításáról, bázisiskolák létrehozásáról és magyar osztályok indításáról. Végezetül felszólította a pedagógusokat, hogy a nehézségek ellenére is, mindig álljanak ki a jogaikért, mert ahogyan a Biblia írja: „…de mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.”   

Ezután Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökének köszöntése következett, melyben buzdította az egybegyűlteket, hogy semmiért ne hagyják a templomot, s az iskolát.  

A program további részében Buhajla József, Magyarország Ungvári főkonzulátusának főkonzula tolmácsolta Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntő szavait, aki levelében kiemelte összetartozásunk fontosságát.

Az évnyitó ünnepséget megtisztelte jelenlétével Beke Mihály András, Magyarország Beregszászi Konzulátusának első vezető konzulja, Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke, Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, Soós Katalin, II RFKMF Felsőfokú Szakgimnáziumának igazgatója, Tóth Bálint, Péterfalva polgármestere és Popovics Pál, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke.

A későbbiekben Reményik Sándor „Eredj, ha tudsz! c. versét hallgatgatta meg a közönség, Danku Eszter, a Péterfalvi Református Líceum diákja előadásában, majd átadásra került egy tankönyvcsomag a Péterfalvi Kölcsey Ferenc Középiskola első osztályos tanulói részére, melyet jelképesen egy tanuló vett át.

Az esemény további részében Brik Irma, nyugalmazott pedagógus szólalt fel, aki tapasztalataiból merítve a pedagógus szakma két legnagyobb útvesztőjére hívta fel a figyelmet, mely a tantestület milyenségében, a kollégák egymáshoz való viszonyában, illetve a felső parancsok és követelmények hiánytalan teljesíteni akarásában mutatkozik meg. A jó pedagógus ismérveihez sorolta az alázatot, és elmondta, hogy az oktatásban is nélkülözhetetlennek tartja Jézus Krisztus jelenlétét.

Végezetül Seres Péter kezdő pedagógus felszólalásában közölte, hogy számára a legszebb ta anári szakmában az, hogy a diákok segítőtársa és útbaigazítója lehet.

Az ünnepség zárásaként Orosz Ildikó erőt és kitartást kívánt a kárpátaljai tanároknak, ezzel a Kárpátaljai Magyar Iskolák számára a 2020-21-es tanévet hivatalosan is megnyitotta, majd az ünnepséget záró Szózat előtt Weinrauh Márió atya, a Tiszabökényi Római Katolikus Egyház plébánosa mondott áldást az új tanévre.

Seres Johanna

Kárpátalja.ma