Kezdetét vette a XV. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia

Tizenötödik alkalommal rendezték meg a Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát (KTDK) május 14-én. Az esemény a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány közös szervezésében, a HTDK – TDK Határok Nélkül szakmai partnerségével valósult meg a Rákóczi-főiskolán.

A KTDK célja a kárpátaljai felsőoktatásban tanuló fiatalok magyar nyelvű szakmai önképzésének és kapcsolatépítésének ösztönzése, amely segíti a teljes régióban az egyetemista, főiskolás fiatal kutatók és befogadó műhelyeik közötti új, tudományos és emberi kapcsolatok megteremtését, és a már létező kapcsolatok elmélyítését.

A rendezvény a főiskola Apáczai Csere János Könyvtár Központi olvasótermében indult. A résztvevőket Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodavezetője köszöntötte, majd Csernicskó István, a II. RKFMF rektora sok sikert kívánt az előadóknak.

  • Ez a tizenöt év arról szólt, hogy lehetőséget biztosítsunk az itt élő tehetségeknek a tudomány területén is. Láthattam a fejlődést, hogy évről évre egyre több diák vesz részt a konferencián, és remélem, ez így lesz ötven vagy akár száz év múlva is. Kívánok számotokra jó eredményt, kreativitást és tudást – mondta el Orosz Ildikó, a II. RFKMF elnöke.

Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja sok sikert és jó eredményeket kívánt a résztvevőknek.

Váradi Natália a jubileumi évre tekintve felidézte az előző évek konferenciáinak sikereit és eredményeit.

A konferencia 7 szekcióban zajlik 38 előadóval.

Az elért eredmények alapján az előadók részt vehetnek a XXXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián, amelyet 2021 tavaszán rendeznek meg.

B. K.
Kárpátalja.ma