Megalakult a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Diáktanács

A kárpátaljai magyar diákszervezetek régóta működnek együtt különböző tudományos programok lebonyolításában.
Ennek kapcsán alakult meg június 24-én a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Diáktanács (KFTD) informális ernyőszervezet, melyben a diáktanács tagjai hivatalos keretek között folytatják a munkát. Az ernyőszervezet négy kárpátaljai magyar diákszervezetet fog össze: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzatát, a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségét (KMDFKSZ), a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzatát, valamint a kárpátaljai magyar doktoranduszok szervezetét, a Momentum Doctorandust, ez utóbbi koordinálásával. A KFTD tagjait a Momentum Doctorandus képviselheti a hivatalos fórumokon, így ő a szövetség „nagytestvére”.

Az ernyőszervezet megalakulásának legfőbb célja a kárpátaljai magyar értelmiség társadalmi, szellemi és tudományos erősödésének elősegítése, az együttműködő szervezetek tehetséggondozással kapcsolatos tevékenységeinek összehangolása, azok lebonyolításának, szervezésének segítése. A diákszervezetek és a doktoranduszokat tömörítő egyesület fontosnak tartják a kárpátaljai magyar középiskolások, az egyetemisták és a fiatal kutatók tudományos érdekképviseletét, s az ernyőszervezet megalakulásával együttesen képviselik ezen célokat is.

Az Ungváron és Beregszászban tanuló hallgatókat, valamit az ukrajnai és magyarországi képzésben részt vevő doktoranduszokat képviselő szervezetek ernyőszervezetének létrehozása – a közös munkán kívül – újabb lépést jelent a kárpátaljai tudós társadalom megosztottságának leküzdésében. Az ernyőszervezet tagjai egymás programjait segítik és egészítik ki, ami mind a középiskolások, mind az egyetemisták, valamint a PhD-hallgatók programjaiban megmutatkozik majd.

Első lépéseként a KFTD július 4-én aláírta a Gödöllőn megrendezett Tudományos Diákkörök Határok Nélkül II. Parlamentje keretében azt az együttműködési megállapodás, mely az ukrajnai felsőoktatásban tanuló magyar hallgatók tehetséggondozását hivatott segíteni. Az aláíró felek között volt Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, Mezey Barna, a Magyar Rektori Konferencia tiszteletbeli elnöke, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, Spenik Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karának dékánja, valamint a KFTD képviseletében Kovály Katalin, a Momentum Doctorandus elnöke.

Bogáthy Boglárka
Kárpátalja.ma