Pályaorientációs nyílt napot tartottak a Rákóczi-főiskolán

Idén második alkalommal tartottak nyílt napot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A június 19-i rendezvény célja az volt, hogy az érdeklődők betekintést nyerhessenek a felsőoktatási intézmény és a hozzá tartozó egységek életébe, valamint tájékoztatást kapjanak a 2025. évi felsőoktatási felvételi eljárásról.

Az intézmény február 28-án tartott első ízben nyílt napot. Akkor a továbbtanulni szándékozók és szüleik nyerhettek betekintést az intézmény életébe, és megtekinthették a szerkezeti egységeket. A tanszékek nyújtotta lehetőségekről az egyes szakok vezetőinél, oktatóinál informálódhattak.

A második nyílt napon a jelenlévőket Orosz Ildikó, a Rákóczi- főiskola elnöke köszöntötte.

„A nyílt nap arról szól, hogy minden felelősség nélkül betekintést nyerhessenek a főiskola életébe, megismerjék azt, azért, hogy majd itt tanulhassanak”.

Ezt követően a résztvevők megtekinthették az intézmény promóvideóját.

„A mai nap nyer értelmet a főiskolának az a törekvése, hogy az óvodától a felsőoktatásig önálló magyar nyelvű oktatási rendszert alakítson ki”

– hangsúlyozta Fodor Gyula rektorhelyettes.

A köszöntések sorát Hidi M Petra, a főiskola Hallgatói Önkormányzatának elnöke zárta, aki a diákélet sokszínűségét tárta a hallgatóság elé.

A résztvevők a nap további részében érdekes programokon, interaktív foglalkozásokon vehettek részt, valamint tájékoztatást kaptak a 2025. évi felsőoktatási felvételi eljárásról.

A program megvalósulását Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével.

Kurmay Anita

A kmf.uz.ua nyomán