Porosenko megvétózta a szakközépiskolák finanszírozásáról szóló törvényt

Petro Porosenko megvétózta a Legfelsőbb Tanács által már elfogadott 2016-os költségvetési törvény módosítását.

Az elnöki ellenszavazat a szakközépiskolák finanszírozására is vonatkozik – adta hírül az osvita.ua március 18-án a parlament honlapjára hivatkozva.
Az elnök változtatási javaslatokkal küldte vissza a törvényt a parlamentnek március18-án, miközben röviddel a hír előtt Andrij Hevko oktatásügyi miniszterhelyettes még azt közölte, hogy az oktatási minisztérium elkezdte átutalni a szakközépiskoláknak, köztük a munkácsi intézményeknek járó összegeket.
Február 4-én fogadták el azt a törvénytervezetet, miszerint a szakiskolák finanszírozása ezentúl a helyi önkormányzatokra hárul, ehhez kiegészítő támogatást nyújtanak az állami költségvetésből a városoknak.
Volodimir Hrojszman, a Legfelsőbb Tanács elnöke azzal a kéréssel fordult a pénzügyminisztériumhoz, hogy kérjék az elnököt a szakképző intézetek finanszírozásáról szóló törvény felülbírására.

Kárpátalja.ma