Szalagavató ünnepség a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban

Október másodikán a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium végzősei a hagyományokhoz híven szalagavató ünnepséggel várták tanáraikat, szüleiket és meghívott vendégeiket. Az eseményre a Beregszászi Városi Művelődési Házban került sor.
Az alkalmat Szabó Árpád igazgató nyitotta meg. Beszédében arra emlékeztette a diákokat, hogy mindig van követendő példa, nincs elveszett helyzet, csak mindenért meg kell küzdeni, s a siker elkerülhetetlen. Az igazgató azt kívánta a diákoknak, legyen a zöld szalag számukra a reménység jelképe ebben a tanévben.
A megnyitót követően Szabó Éva és Gogola István osztályfőnökök feltűzték a reményt jelképező szalagot a diákok szíve fölé, majd a fiatalok adták át a szalagot osztályfőnökeiknek és az iskola vezetőségi tagjainak.
Barta-Nyistyák Gabriella egykori osztályfőnök áldást kívánt az útra, ami a fiatalok előtt áll, Isten mindenkori jelenlétét életükben. Jakab Géza volt osztályfőnök, megköszönve az együtt töltött időt, arról mesélt, hogyan változtatják meg a tanárt diákjai, akár szeretné, akár nem. Szabó Éva, a humán szakirányú végzős osztály osztályfőnöke arra buzdította a fiatalokat, hogy nézzenek körül, és lássák meg mindazt, amiért hálásak lehetnek, az áldások sorát, amely az ölükbe hullott, gyönyörködjenek a jóban, és tanulják meg a szépet meglátni a nehézségek közepette is. Gogola István, a reál szakirányú osztály vezetője a Szentírásból idézve arra mutatott rá, hogy megvan az ideje a sírásnak, és megvan a nevetésnek. Most a nevetés, az öröm ideje van, a gondviselő Isten azonban nem feledkezik meg rólunk a nehéz napokon sem.
Faragó László, a Beregszászi Magyar Konzulátus konzulja kiemelte, hogy a nemzet ereje a kiművelt elmékben rejlik, s bár ennek a vidéknek most nehéz, de csak a kultúra és az oktatás az, mely könnyíthet a terheken. A konzul megköszönte a pedagógusoknak a nehézségek ellenére végzett áldozatos munkájukat.
Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke rámutatott, hogy a jelenlévő diákok mindeddig szüleik, tanáraik védelme alatt álltak. Őket is védte azonban valaki, aki mindnyájunkat vezetett a mai napig. S Ő, aki továbbra is vezet, ott a célnál, ahol örökké tart majd az ünnep s a szeretet, nevünkön fog szólítani.
Zubánics László, az Ungvári Nemzeti Egyetem tanára, helytörténész arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a kárpátaljai fiataloknak ma sokszor nem célja az itthon maradás, a szülőföld gazdagítása. Abbéli reményét fejezte ki, hogy a végzős diákok közül többen lesznek majd azok, akiket hazahúz a szívük, mint azok, akik a külföldön maradást választják életcélnak.
A Gyöngyös város képviseletében érkezett Faragó László kiemelte, csak az ünnepel igazán, aki a szívét már régóta készíti, és dolgozott rajta, hogy szép legyen. Az előző generációknak sem volt könnyű, de ahogy ma döntünk, az határozza meg, hogy holnap hogyan élünk – hívta fel a diákság figyelmét a polgármester.
A tanári kar tagjai dallal köszöntötték a diákokat, a fiatalok pedig viharos tapssal viszonozták tanáraik kedvességét. A végzősök színvonalas, érzelmeket és gondolatokat megindító műsorral kedveskedtek a vendégeknek, műsoruk a haza, az anyanyelv, a hit, a szeretet, a barátság, a becsület, a cél és a család fogalmai köré szerveződött.
A BBGMG hagyományaihoz híven a szalagavató ünnepség palotással, majd keringővel zárult.
A műsor keretei között dr. Nagy István földművelésügyi államtitkár átadta Szabó Éva tanárnőnek „Az év tanára” díjat, az év diákja pedig Nagy Beatrix lett. A Kárpátalja.ma szerkesztősége gratulál a megérdemelt díjakhoz!

Sponták Szabina
Kárpátalja.ma