Személyi változások az Ungvári Nemzeti Egyetemen

Az ua-reporter.com internetes hírportál tudósítása szerint Mikola Vehes az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora két fakultás élére is új szakembert nevezett ki. Az első rendelet értelmében a Jogi kar dékáni pozíciójába Lemák Vaszilt, a jogtudományok professzorát, az Ukrán Nemzeti Jogtudományi Akadémia levelező tagját nevezte ki. Erre a döntésre azért volt szükség, mert a pozíciót korábban betöltő Jarema Vaszil megbízatása lejárt.

 

Az új dékán, Lemák Vaszil 1970-ben született az Ilosvai járásban, 1987-ben szerzett érettségit Huszton. Ezt követően jogból és történelemből szerzett felsőfokú végzettséget. Az Ungvári Egyetem Jogi Karán tanársegédként kezdte pályafutását, majd a professzori rangig jutott, az Állam- és jogelméleti tanszékének vezetőjeként. 2003-ban védte meg doktori disszertációját a Bölcs Jaroszláv Nemzeti Jogi Akadémián. Két monográfia és közel 130 tudományos cikk szerzője, a „Pravo Ukraini” című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, 2009-től az Ukrán Nemzeti Jogtudományi Akadémia levelező tagja.

A másik rendelkezés a biológia kar dékáni pozíciójára vonatkozott. A kinevezés értelmében az új dékán Roskó Volodímir, a biológiai tudományok kandidátusa, a Rovartani Tanszék vezetője lett. A szakember 1957-ben született Ungváron, ott érettségizett, majd az Ungvári Állami Egyetemen szerzett biológusi végzettséget 1979-ben. 1991-ben védte meg rovartani kandidátusi értekezését. 1992-től a Rovartani Tanszék vezetője. Közel 100 tudományos publikáció szerzője, köztük 2 monográfiáé, illetve tankönyvek szerkesztésében is szerepet vállalt, tudományos és felsőoktatási tevékenységét már állami kitüntetéssel is méltatták.

SZI