Tizenötödik alkalommal valósult meg a Bereg-vidéki népzenei és néptánc tábor

A „GENUS” Jótékonysági Alapítvány immár több mint egy évtizede szervez nyári programokat Kárpátalján, amelyek célja, hogy a helyi fiatalok számára érdeklődésüknek megfelelő, élményekben gazdag lehetőségeket biztosítson. A táborok tematikája rendkívül színes: kreatív műhelyfoglalkozások, különféle sporttevékenységek, hagyományőrző néptánc- és népzenei programok, gitároktatás, valamint zenés irodalmi műhelyek is szerepelnek a kínálatban. Ezek a programok nemcsak szórakozást nyújtanak, hanem hozzájárulnak a résztvevők személyes fejlődéséhez és közösségi élményeik gazdagításához is.

A 2025-ös évben az Alapítvány kilenc tábort valósít meg, amelyek közül nyolcat a Magyar Kormány – a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – támogat, egyet a Kulturális és Innovációs Minisztérium Tempus Közalapítvány. A táborok négy hét leforgása alatt öt különböző helyszínen kerülnek megrendezésre: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, annak Felsőfokú Szakképzési Intézetében, a Nagydobronyi és a Tiszapéterfalvai Szakképzési Központban, valamint a Kárpátaljai Magyar Líceum Kisgejőci oktatási helyszínén.

A táborokra 2025. április 30. és május 30. között lehetett jelentkezni elektronikus úton. Ez idő alatt összesen 378 fiatal – 10 és 16 év közöttiek – regisztrált a különböző turnusokra. A táborok lebonyolításában 86 oktató vállal szerepet. Emellett 39 főiskolai hallgató is aktívan közreműködik, akik ezzel teljesítik a nyári pedagógiai gyakorlatot, nevelői feladatkörben. Őket három külsős táborvezető is segíti a tehetséggondozó programok lebonyolításában. Minden táborban jelen van egy egészségügyi szakember, aki a résztvevő gyermekek biztonságáért és jóllétéért felel.

Az Alapítvány a 15. évfordulóját ünneplő Bereg-vidéki népzenei és néptánc táborral nyitotta meg idei nyári programsorozatát, melynek középpontjában a hagyományőrzés és a tehetséggondozás áll. A népszerű tehetséggondozó programon eddig 822 fiatal vett részt 58 oktatási intézmény képviseletében:

S.sz.Intézmény megnevezése201120122013201420152016201720182019202020212022202320242025
1.Badalói Gvadányi József Líceum          1 1  
2.Bátyúi Líceum  6    1       
3.Benei Líceum             2 
4.Beregszászi 4. sz. Óvoda      1        
5.Beregszászi Bethlen Gábor Líceum  968121933833136
6.Beregszászi Fedor Potusnyák Líceum   3   231  232
7.Beregszászi Horváth Anna Gimnázium  11 13373    2
8.Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola      5    11 9
9.Beregszászi Kossuth Lajos Líceum  251155212058161712 
10.Beregszászi Mikes Kelemen Líceum       11 1    
11.Beregszászi Platán Líceum  42   1 1   34
12.Beregszászi Tarasz Sevcsenko Líceum   2 21357 61 2
13.Beregszászi Zrínyi Ilona Líceum  1         1  
14.Beregújfalui Gimnázium  1    12 41   
15.Csapi 2. Sz. Középiskola       1  1 1  
16.Csetfalvai Móricz Zsigmond Gimnázium  3      1 32  
17.Csomai Líceum   2   1    2  
18.Csongori Gimnázium   1           
19.Dédai Gimnázium       1   1111
20.Gáti Kovács Vilmos Líceum  2           2
21.Gecsei Kajdy Lajos Gimnázium  92 1113    3  
22.Hetyeni Elemi Iskola  1            
23.Huszti Magyar Tannyelvű Általános Iskola    4          
24.II. RFKMF Felsőfoki Szakképzési Intézete      111      
25.Jánosi Líceum  1 2  113 1121
26.Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum          1  1 
27.Kaszonyi Arany János Líceum  12 12   1    
28.Kaszonyi Művészeti Iskola     4         
29.Kígyósi Oktatási- Nevelési Központ       212  1  
30.Kisbégányi Általános Iskola   11          
31.Kisgejőci Egry Ferenc Líceum, mint a Kárpátaljai Magyar Líceum oktatási helyszíne   184         
32.Kispásztélyi Líceum            4  
33.Magyarországi intézmények     242 2 5121 
34.Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola  1        1   
35.Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola  24531111170106731
36.Nagyberegi Református Líceum      1 1  11 2
37.Nagybégányi Gimnázium              1
38.Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon  5            
39.Nagydobronyi Líceum  23      2    
40.Nagydobronyi Református Líceum          6    
41.Nagymuzsalyi Hunyadi János Líceum  9            
42.Nagyszőlősi 1.sz. Középiskola       1       
43.Nagyszőlősi 8. sz. Általános Iskola     1         
44.Palágykomoróci Gimnázium            254
45.Péterfalvai Református Líceum            1  
46.Salánki Mikes Kelemen Középiskola     3         
47.Sislóci Dobó István Líceum             1 
48.Somi Gimnázium   1       11  
49.Szernyei Gimnázium       1       
50.Szürtei Lìceum          6 2  
51.Técsői Hollósy Simon Magyar Tannyelvű Líceum          27 9  
52.Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceum            4  
53.Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola             2 
54.Ungvári Dayka Gábor Líceum  117917   22333
55.Ungvári Magyar Tannyelvű Elemi Iskola és Drugeth Gimnázium             1 
56.Viski Folkműhely    1     15    
57.Viski Kölcsey Ferenc Oktató-Nevelő Intézmény          10    
58.Zápszonyi Gimnázium          1    
Résztvevők száma összesen:3636714349625969643110444714340
822
S.sz.Járások201120122013201420152016201720182019202020212022202320242025Összesen
1.Beregszászi363652302732526764314441463333
2.Huszti0010500000230000
3.Magyarország0000024000000000
4.Munkácsi001100010031000
5.Técsői00000000002201300
6.Ungvári001712176710012212107
Résztvevők száma:3636714349625969643110444714340822

A tábor lehetőséget nyújt a fiatalok számára, hogy mélyebben megismerkedjenek népi kultúránkkal, fejlesszék zenei és tánctudásukat, miközben közösségi élményekkel gazdagodnak. A népzene és a néptánc értékeinek tovább örökítése nemcsak identitásformáló erővel bír, hanem hozzájárul a nemzeti örökség élő megőrzéséhez is. A tábor 2025. június 30. – július 4. között valósult meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében. A tábort Szilágyiné Tóth Gabriella vezette, aki az elmúlt 15 év során már 14 alkalommal járult hozzá pedagógiai munkájával a tehetséggondozó programok eredményes megvalósításához. A héten 12 oktató dolgozott azon, hogy tartalmas és élményekben gazdag napokat biztosítsanak a résztvevőknek. Munkájukat 7 főiskolai hallgató támogatta nevelőként, aktívan részt vállalva a programok lebonyolításában.

A programra 42 fő nyújtotta be jelentkezését és összesen 40-en vettek részt, 12 településről 14 oktatási intézmény képviseletében:

Oktatási intézményLétszám
1.Beregszászi Bethlen Gábor Líceum6
2.Beregszászi Fedor Potusnyàk Líceum2
3.Beregszászi Horváth Anna Gimnázium2
4.Beregszászi Kossuth Lajos Líceum9
5.Beregszászi Platán Líceum4
6.Beregszászi Tarasz Sevcsenkó Líceum2
7.Dédai Gimnázium1
8.Gáti Kovács Vilmos Líceum2
9.Jànosi Líceum1
10.Nagybégányi Gimnázium1
11.Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola1
12.Nagyberegi Református Líceum2
13.Palagykomoróci Gimnázium4
14.Ungvári Dayka Gábor Líceum3
40
TelepülésLétszám
1.Balazsér1
2.Beregszász18
3.Déda2
4.Gát2
5.Jánosi4
6.Kígyós2
7.Kisszelmenc3
8.Macsola1
9.Nagybégány1
10.Nagybereg2
11.Palágykomoróc3
12.Ungvár1
 40

A Bereg-vidéki népzenei és néptánc tábor heti programja rendkívül gazdag és sokrétű élményeket kínált a résztvevő fiatalok számára. A foglalkozások során helyi, Kárpátalján élő elhivatott szakemberek fejlesztették a gyerekeket a népzene, a néptánc és a kézművesség területén, különösen nagy hangsúlyt fektetve a hagyományok élő továbbadására. A programban helyet kapott a népi játékok gyakorlása, harmonika-, hegedű- és furulyatanulás, kézműves foglalkozások, valamint néptáncoktatás is. A szakmai csapat tagjai között szerepelt:

Oktató neveTábori munkakör
Szilágyiné Tóth Gabriellanépi játék oktató
Szilágyi Lászlónépi játék oktató
Kovács Erikanépi ének tanár
Molnár István /Csipkés zenekar/hangszeres oktató, hegedű
Bernáth Ferenc /Csipkés zenekar/hangszeres oktató, brácsa
Lénárt Leontyij /Csipkés zenekar/Csipkés zenekar, cimbalmos
Juhász József /Csipkés zenekar/hangszeres oktató, nagybőgő
Halász Bertalanhangszeres oktató, harmónika
Holozsai Imrehangszeres oktató, népi furulya
Kopasz Vivien -Kittinéptánctanár
Mester Andreakézműves
Gogola Évakézműves

A talpalávalót idén is a Csipkés zenekar húzta mindenki nagy örömére.

A tábor zárásaként 2025. július 4-én az FSZI Dísztermében ünnepi műsorra került sor, ahol a résztvevők bemutatták a hét során elsajátított tudásukat, így méltó módon koronázta meg a közösen eltöltött napokat. A záróműsor programja a következő volt:

  1. Galgamenti énekek – előadták a táborlakók
  2. Madocsai verbunk, szatmári muzsika, sárközi ugrós – előadták a tábor hegedűsei
  3. Kedvenc gyermekjátékok – előadták a táborlakók
  4. Népi furulyások játéka
  5. Nagydobronyi és Viski muzsika – előadták a harmónikás táborlakók
  6. Moldvai táncok – előadták a néptáncosok.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Papp Ferenc – Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Gyebnár István – Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivő konzulja, Orosz Ildikó – a II. RFKMF és a KMPSZ elnöke, Csernicskó István – a II. RFKMF rektora, Csizmár Iván – a II. RFKMF rektorhelyettese, Soós Katalin – a II.RFKMF FSZI igazgatónője és a korábbi évek táborvezetői: Kepics Andzselika – a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója és Halász Nikoletta – a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola és a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola harmónika oktatója. A 3 táborvezető eddigi munkáját a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány köszönő oklevéllel ismerte el. A meghitt és örömteli hangulatú eseményt egy közös ünneplés zárta, melynek fénypontja az ünnepi torta felszeletelése és elfogyasztása volt.

Ezúton is köszönjük a Magyar Kormány, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatását.

Váradi Natália,

a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója