Új játszóházat adtak át Ungváron

Ünnepélyes keretek között adták át az ungvári 6. sz. óvoda új, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának támogatásával épített szabadtéri játszóházát december 16-án.
Ljudmila Afonyina, az intézmény vezetője köszöntötte a megjelenteket és röviden összefoglalta az elmúlt években végzett munkálatokat. Többek között elmondta, hogy nemrég fejezték be a főépület falainak hőszigetelését és felújítását. A munkálatok finanszírozásához a városi büdzséből is hozzájárultak. Ennek eredményeként most már szemet gyönyörködtető és energiatakarékos az óvoda. A közeljövőben tervezik levágni a nagy fák behajló, balesetveszélyes ágait is, ami nem egyszerű, mivel az óvoda területe egykoron az ungvári várkert része volt és több védett fafajta is megtalálható itt. Külön kiemelte, hogy a megyére jellemző munkaerőhiány ellenére sikerült megoldani a pedagógushiányt. Az óvodában két orosz és két magyar vegyes csoport működik. Jelenleg a magyar nyelvű csoportokban olyan óvónők és dadák dolgoznak, akik magyarul is beszélnek. A szülők aktívan részt vesznek az intézmény életében, így örömmel fogadták a főkonzul úr és családjának felajánlását: egy új nyári játékház felépítését.
Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja az átadáson örömét fejezte ki, hogy advent utolsó vasárnapja előtt egy ilyen ajándékkal járulhatnak hozzá az óvoda fejlesztéséhez. Végezetül mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kívánt.
Az óvodások Fabricij Natalija óvónő irányításával verssel és virágcsokorral köszöntötték a vendégeket, Buhajla Blanka pedig saját kezűleg készített, jókívánságokat rejtő fonalgömböket ajándékozott minden jelenlévőnek.
Ezután az óvoda vezetőnője és a főkonzul úr ünnepélyesen átvágta a nemzeti színű szalagot.
A csípős, téli hideg ellenére a gyerekek boldogan birtokba vették játszóházukat, amely azonnal gyermekzsivajtól lett hangos.

Rehó Viktória
Kárpátalja.ma